Trump ebben csalódást fog okozni híveinek

Fotó: AFP / BRENDAN SMIALOWSKI

-

Bár a választási kampányban azt ígérte, hogy ügyésszel vizsgáltatná ki Hillary Clinton ügyeit, kampánymenedzsere szerint nem lesz vizsgálat. De Clintonnak szembe kell néznie azzal, hogy tisztességtelennek és szavahihetetlennek tartják.


A leendő Trump-kormány nem indít vizsgálatot Hillary Clinton ellen sem az e-mail-botrány, sem a Clinton Alapítvány ügyében – mondta Kellyanne Conway, Donald Trump kampánymenedzsere. „Úgy gondolom, hogy amikor a megválasztott elnök, aki egyúttal a pártunk vezetője is, még beiktatása előtt kijelenti, hogy nem kívánja folytatni a vádak kivizsgálását, akkor ezzel mind tartalmában, mind hangnemében nagyon erős üzenetet küld” – mondta Conway. Szerinte Clintonnak ettől függetlenül még „szembe kell néznie azzal, hogy az amerikaiak többsége nem találja őt tisztességesnek és szavahihetőnek”, de ha Trump hozzájárulhat ahhoz, hogy „segítsen neki a gyógyulásban, akkor jó dolog, ha ezt megteszi”.

A döntéssel Trump a kampányban tett egyik ígéretét szegné meg. Elnökjelöltként azt mondta: megválasztása után felkéri az igazságügy-minisztert, hogy külön ügyésszel vizsgáltassa ki Clinton e-mail-botrányát és a Clinton Alapítvány ügyeit.

Clinton külügyminiszterként a hivatalos levelezése során nem mindig a minisztériumi, biztonságos levelezőrendszert használta, hanem a magánszerverét, és ezért felmerült a gyanú, hogy államtitkok vagy szigorúan titkos információk szivároghattak ki. A Clinton Alapítvány adományaival kapcsolatban pedig a hivatali befolyással történt visszaélés vádja érte a demokraták volt elnökjelöltjét.