Trócsányi szerint júliusban lehet legkorábban a népszavazás

Fotó: MTI / Mohai Balázs

-


Az Alkotmánybíróság már korábban rögzítette, hogy az uniós jog nem nemzetközi jog, hanem autonóm jogrendszert képező belső jog, vagyis a népszavazási kérdés nem nemzetközi jogba ütköző. Ezt az MTI szerint Trócsányi László igazságügyi miniszter mondta pénteki sajtótájékoztatóján.

Szerinte az uniós és a nemzetközi jogot az alkotmány is megkülönbözteti. Az alaptörvény "E" cikkelye szabályozza az uniós joghoz, míg a "Q" a nemzetközihez való viszonyt. A miniszter ezt arra reagálva elemezte, hogy többen is úgy vélik, a kormány terveivel szemben nem lehet népszavazást kiírni a betelepítési kvótákról.

A népszavazási kezdeményezésről azt mondta, az a jövőre irányul, hiszen a kérdés továbbra is aktuális, a migrációs nyomás erősödik. A miniszter szerint a kérdés érthető, a jogalkotó pedig tudja, hogy az eredmény ismeretében mi a teendője.

Az Országgyűlésnek nem válasz esetén törvényt kell alkotnia arról, hogy milyen feltételekkel és módon dönt a befogadási kötelezettségvállalásról. Igen válasznál pedig olyan törvényt kell alkotnia, amely megnyitja annak lehetőségét.

Az Origo szerint a miniszter beszélt a népszavazás várható időpontjáról is. Azt mondta, hogy nagyjából 150-250 nap múlva tarthatják meg a referendumot. Információink szerint a Fideszben is úgy kalkulálnak, hogy a népszavazást leghamarabb október környékére, vagy még későbbre írhatná ki az államfő.