Továbbra sem tudni, emberi hiba okozta-e a német vonatbalesetet

Fotó: DPA / Josef Reisner

-


Továbbra is ismeretlen a Bajorországban történt vonatszerencsétlenség oka. Nem erősítették meg azt a sajtóinformációt, hogy emberi mulasztás okozta volna a keddi balesetet. Erről az MTI számolt be.

A felső-bajorországi rendőrség közleménye szerint "nem lehet tenni semmilyen megállapítást a baleset pontos okáról”. A traunsteini ügyészség vizsgálata is még csak a kezdeti szakaszban jár.

Sajtóértesülések szerint egy forgalomirányító tiszt hibájából ütközhettek a vonatok Szerdán a rendőrség egyik szóvivője azt mondta, az illetőt kihallgatták, és ugyan nem lehet kizárni, hogy mulasztást követett el, de nincs "alapos gyanú" vele szemben.

A Münchentől mintegy 40 kilométerre délkeletre húzódó Holzkirchen-Rosenheim egy vágányból álló vasútvonalon kedden történt balesetben 10 ember meghalt, 17-en súlyosan, 63-an könnyen megsérültek.

Eddig kilenc halott személyazonosságát tudták megállapítani, valamennyien férfiak, 24 és 60 év közöttiek és a térségből származnak. Közöttük van a két vonatvezető is.

A szerencsétlenség egy éles kanyarulatában, erdős területen történt. A vonatvezetők valószínűleg közvetlenül az ütközés előtt látták meg a velük szemben közlekedő vonatot, nem maradt idő fékezésre, a két személyszállító vonat nagy sebességgel egymásba rohant.