Továbbra is tart a taxis sávlezárás, hosszú tiltakozás lehet

Fotó: VS.hu / Hirling Bálint

-

Ma hajnalban úgy 20-30 taxist számoltunk össze a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésénél, akik több sávot is elfoglalnak az úton. A forgalom továbbra is egy-egy sávon jár, bár már jóval nagyobb terület szabad, mint korábban.


A taxisok az Uber ellen tiltakoznak, azt akarják, hogy tiltsák be az applikációt. Kedden azt mondták, hogy kitartanak, amíg ez nem következik be, viszont a területfoglalási engedélyük csak szerda estig tart.

A kormány ma foglalkozik az üggyel, ezért az ő döntésük is befolyásolja majd, hogyan döntenek a taxisok a folytatásról.



Itt látja, hol van dugó a demonstráció miatt


A taxistüntetés egyik szervezője, Czifery Csaba az M1-en azt mondta, folytatják a demonstrációt, ha nem javítanak a helyzetükön.




Ha jövő hétig sem döntenek számukra kedvezően, Budapest több pontján is demonstrálnak majd

- tette hozzá a taxis.


A demonstráció hétfőn kezdődött, amikor 100-120 taxis teljesen lezárta a Bajcsy-Zsilinszky út elejét. Az utóbbi időben forgalomcsökkenésre panaszkodnak, és ezért az Ubert okolják. Szerintük igazságtalan, hogy az Uber-sofőröknek nem kell annyi szabálynak megfelelniük, mint nekik. Kedd reggel kb. 40 taxi foglalt le két-két sávot az úttestből, nap közben pedig nagyjából 70-en voltak kint.