Tovább gyűrűzik a Petrás-botrány

-

Lemondott Böjte József művészeti vezető, hogy feloldják a konfliktust. A Mazsihisz ezzel lezártnak tekinti az ügyet. Több kínos elem is van a történetben.


A Zsidó Kulturális Fesztiválon lépett volna fel a Muzsikás együttes és Petrás Mária. Az énekesnőről viszont a Népszavában megjelent egy olvasói levél, amely után a fesztivál szervezői visszamondták Petrás meghívását. Az olvasói levél szerint Petrás Mária fellépett a Magyar Sziget nevű szélsőjobboldali rendezvényen, és Petrás János, a Kárpátia nevű radikáljobbos együttes tagja az ő testvére. Kiderült, névrokonságról van szó, és Petrás azt nyilatkozta, nem ott lépett fel, hanem egy másik rendezvényen. (Egy Wass Albert emlékműsorban is szerepelt pár éve, többen ezt is kifogásolták, valamint hogy rendszeresen fellép a Hazatérés Templomában.) Petrást amúgy nem a szervezők hívták meg, a Muzsikás együttes vendége lett volna.

A lemondást a Mazsihisz úgy kommunikálta, hogy az előadás betegség miatt marad el - hívta fel a figyelmet a válasz.hu.

„A Muzsikás Együttes a megváltozott körülmények, hirtelen jött betegség miatt kénytelen a szeptember 1-re tervezett hangversenyt lemondani« (…) A szervezők nevében a közönség megértését kérjük a vis maior helyzetért”.

A Muzsikás honlapján ugyanakkor nem volt szó betegségről. Később viszont Hamar Dániel, az együttes vezetője a lapnak azt mondta, betegség is közrejátszott döntésükben, de amúgy is lemondták volna a fellépést. Kérték, a Mazsihisz ne érveljen ezzel.


Böjte József csütörtökön az MTI-nek azt mondta, amikor először felmerült, hogy a népdalénekes olyan rendezvényeken szerepelt, amelyek politikai jellege miatt a rendezvény közönsége felháborodhatott volna, a zenekar biztosította a szervezőket Petrás Mária ártatlanságáról. Néhány nappal később azonban konkrét bejelentést kaptak az énekes két olyan szerepléséről, amelyeket már nem tartottak tolerálhatónak.

Petrás Mária szintén az MTI-nek azt mondta, szélsőséges dolgokban soha nem vett részt, nem szokott bántó énekeket énekelni, pocskondiázni senkit. Az énekes elmondta: szíven ütötték a vádak és úgy érzi, semmi rosszat nem tett. "Nem szoktam politizálni, tiszteletben tartok mindenkit, felekezettől, nemzetiségtől függetlenül."


ha felkérnek, hogy egy Wass Albert-rendezvényen, egy irodalmi esten énekeljek csángó balladákat vagy erdélyi keserveseket, nem jut eszembe, hogy mögé nézzek, ki szervezte

- mondta Petrás Mária. Arról is beszélt, több cigány és zsidó művésszel lépett már fel és soha egyik oldalról sem volt kifogásuk egymás ellen.

A fesztivál vasárnapi kezdetekor Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára megnyitójában hosszan beszélt a Petrás ügyről. A többi között azt mondta, a fesztivál egyik csúcspontjaként, „a magyar és a zsidó kultúra egymás mellett élését szépen szimbolizáló programja” azért marad el, mert egy ellenőrizetlen dokumentum - olvasói levél - alapján olyan bélyeget akartak ráragasztani egy „köztiszteletnek örvendő művészre, Petrás Máriára, ami emberileg, erkölcsileg messze áll tőle, ugyanakkor alkalmas volt arra, hogy nevét besározzák és kárt tegyenek ennek a fesztiválnak is”. Szerinte „a párbeszéd ezernyi színben pompázó mezei csokrába tüskés tövis került”. Latorczai szerint az antiszemitizmus súlyos vád.

Latorcai Csabát a rendezvényről kitapsolták, így nem tudta befejezni beszédét, és egy idő után levonult az emelvényről. (9.50-től)