Történelmi koncertet ad pénteken a Rolling Stones Kubában

Fotó: MTI/EPA/EFE / Alejandro Ernesto

-

A zenekar csütörtökön este érkezett meg a kubai José Marti nemzetközi repülőtérre. A koncertre három nappal azután kerül sor, hogy Barack Obama is hivatalos látogatást tett az országban. A Rolling Stones-koncert ingyenes lesz.


A zenekar magángéppel érkezett, a négy tagot hatvan technikai szakember és a családtagok is elkísérték. A péntek esti ingyenes és történelmi koncertet Havannában, a Ciudad Deportiva nevű helyen tartják – írja a Guardian.


Korábban a Rolling Stones egy közleményében jelentette ki, hogy bár rengeteg helyen játszottak már, a kubai fellépés az ő életükben is mérföldkő lesz. Az 1960-as évektől kezdve, sőt még a 80-as években is nemkívánatos zenekar volt a brit zenekar Kubában, a rádiók nem játszották a számaikat, mert bomlasztónak, államellenesnek titulálták azokat. A kubaiak ezért titokban hallgatták a Rolling Stones lemezeit.



Négyszázezer embert várnak

A koncertre rengeteg rajongót várnak, ami annak is köszönhető, hogy az esemény ingyenes lesz. A havi 20 dolláros helyi átlagfizetés mellett ugyanis a Rolling Stones-koncertekre szóló jegyek normál ára megfizethetetlen lenne a kubaiak számára. Előzetesen nem lehetett jegyekhez jutni.


A kétórás koncerten a zenészek húsz méter magas díszlet előtt egy nyolcvan méter széles színpadról szórakoztatják majd a kubai közönséget. Az Entrevoces nevű kórus az egyetlen kubai fellépő, amely közreműködik a koncerten, a You Can't Always Get What You Want című dal előadásában vesznek részt.