Történelmet írhatnak az írek. Szavaznak az azonos neműek házasságáról

-

Péntek reggel kezdődött Írországban a népszavazás az azonos neműek házasságának legalizálásáról. A kormányfő szerint ezzel történelmet írhatnak, a katolikus egyház az intézkedés elutasítására buzdított. Eredmény szombatra várható.


Minden utolsó közvélemény-kutatási eredmény szerint az igennel szavazók aránya legalább 60 százalék lesz. Több kormányzati tisztségviselő és jogvédő aktivista arra figyelmeztetett azonban, hogy az írországi referendumok történetének tanulságai alapján meglepő eredmény is születhet. Szerintük ahhoz, hogy valóban az igenek győzzenek, kulcsfontosságú a nagy részvételi arány, különösen a fiatalok körében, közülük viszont általában csak kevesen élnek szavazati jogukkal. Az országban domináns vallásnak, a katolicizmusnak az egyházi vezetői az intézkedés elutasítására szólították fel az embereket.

Enda Kenny kormányfő arra buzdította az ország 3,2 millió választópolgárát csütörtökön, hogy „írjanak történelmet”, és a világ első nemzeteként szavazzák meg az azonos neműek házasságának legalizálását. Az ezt lehetővé tévő alkotmánymódosítás jóváhagyása szerinte olyan áttörést jelentene az ír polgári jogok terén, amit a melegek és leszbikusok generációkon át el sem tudtak volna képzelni.

A szavazóhelyiségek közép-európai idő szerint 22 óráig várják a szavazókat, az eredmény közzététele szombat délutánra várható.


Itt megnézheti, hol legális a melegházasság