Törökországi tisztogatás: két alkotmánybírót is letartóztattak

Fotó: MTI/EPA / SEDAT SUNA

-

Bár egyre több embert függesztenek fel azért, mert állítólag kapcsolatban álltak a puccsistákkal, a török kormány egyelőre bírja Washington támogatását. Újra bombázták az iraki kurdokat.


Már több mint 60 ezer embert függesztettek fel állásából a törökországi puccskísérlet utáni megtorlási hullámban. Már az alkotmánybíróság két tagját is letartóztatták - őket egyébként 111 másik bíróval együtt vették őrizetbe. Vádat emeltek Recep Tayyip Erdogan török elnök szárnysegédje ellen is.


A tanárok nem utazhatnak

Szerdán az oktatási minisztérium további mintegy 6 500 munkatársát, 262 katonai ügyészt és bírát, valamint 900 ankarai rendőrtisztet függesztettek fel állásából, további 99 tábornokot hivatalosan is vád alá helyeztek. Az egyetemi oktatóknak ideiglenes jelleggel, további értesítésig megtiltották, hogy külföldre utazzanak. Egy nappal korábban az oktatási minisztérium 15 200 dolgozója kapott hasonló értesítést, és a minisztérium bevonta magánintézményeknél alkalmazott 21 ezer tanár engedélyét is.

A török felsőoktatási tanács az egyetemi oktatókat érintő lépését azzal indokolta, hogy megakadályozzák a puccsisták esetleges távozását az országból. A hatóság szerint egyes előadók kapcsolatban állhattak a puccsista csoportokkal.

A török kormány az Egyesült Államokban, önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónokot teszi felelőssé a péntek éjszakai puccskísérletért. Ő azonban tagadja, hogy köze lenne a történtekhez. Az oktatási tárca 626 oktatási intézmény bezárását is elrendelte, ezek többsége magániskola volt. Gülen magánkézben lévő oktatási intézmények hálózatát hozta létre Törökországban.


Erdogan a fővárosban

A török nemzetbiztonsági kabinet szerdai ülése után - amelynek tagjai a puccskísérletet követő biztonsági intézkedésekről tanácskoznak - Mustafa Sentop, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) képviselője és a török parlament alkotmányügyi bizottságának vezetője azt mondta, az alkotmány lehetővé teszi a rendkívüli állapot kihirdetését. De ha ez bekövetkezik, valószínűleg nem érinti hátrányosan a lakosságot. Az ülést Erdogan vezette, aki a puccskísérlet után most tért vissza a fővárosba.

A német és a holland külügyminiszter Washingtonban kijelentette: súlyos aggodalmaik vannak a törökországi letartóztatások mértéke miatt. Az Egyesült Államok viszont elítéli a puccskísérletet, és támogatja Erdogan kormányának lépéseit hatalma megszilárdítására - mondta John Kerry. Az amerikai külügyminiszter szerint munkatársai nem vették fel a kapcsolatot Gülennel, akit Erdogan azzal vádol, hogy az általa kiépített "párhuzamos államszervezet" tehető felelőssé a puccskísérletért. Kerry szerint ez "nem volna helyénvaló".

A török kormány négy dossziényi anyagot küldött Washingtonba Gülenről. Az amerikai kormányzat szerint azonban egyelőre nem világos, hogy szerepel-e a dokumentumok között hivatalos kiadatási kérelem. A hitszónok kiadásának elutasítását kérte az amerikai hatóságoktól.


Hajókat kerestek és bombáztak

Török harci repülők indultak a parti őrség két, eltűnt hajójának a felkutatására, mert olyan információt kaptak, hogy már görög vizeken hajóznak. A puccskísérlet óta először hajtott végre légicsapásokat a terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki hadállásai ellen. A betiltott szervezet elleni kedd esti támadásban "20 terroristát semlegesítettek".