Törökország megnyithatja a határt az aleppói menekültek előtt

Fotó: AFP / ARIS MESSINIS

-

Több tízezer ember, elsősorban nők és gyerekek menekültek el a szíriai kormánycsapatok támadásai elől. Egyelőre a szabad ég alatt várják, hogy Törökország beengedje őket.


Törökország kész menedéket nyújtani több tízezer civilnek, akik a szíriai kormánycsapatok aleppói offenzívája elől menekülnek - közölte a hét végén Recep Tayyip Erdogan török államfő, hazafelé jövet latin-amerikai és szenegáli körútjáról.


Hétfő óta több tízezer nő és gyerek hagyta el Aleppót az kormánykatonák és a lázadók harcai elől menekülve. Sokan érkeztek a török határtól öt kilométerre fekvő Azaz környékére. A határ menti Kilis török tartomány kormányzója attól tart, hogy akár 70 ezerre is duzzadhat a menekültek száma. A török hatóságok eddig a határnak ezen a szakaszán nem engedélyezték a szíriai menekültek átkelését Törökország területére, így ők kénytelen voltak menedéket keresni az Azaz és a határ között félúton fekvő Bab asz-Szalama környéki fűtetlen menekülttáborokban. Az Azazból a törökországi Kilisbe vezető úton fekvő oncupilari határátkelő vasárnap reggel is zárva volt, de névtelenül nyilatkozó török illetékesek azt mondták, hogy sürgős esetekben megnyitják a határt.

Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter azt mondta, hogy országa jelenleg 2,7 millió szíriai menekültnek nyújt védelmet, és tartani fogja magát a „nyitott határok” politikájához. Azt nem közölte, hogy mikor nyitják meg a határt az aleppói menekültek előtt.