Törőcsik Mari szívszorítóan tagadja meg a tudományt

Fotó: Nemzeti Színház / Eöri Szabó Zsolt

-

Trill Zsolt elvakultan küzd, ifjabb Vidnyánszky Attila lelkesen tanulna, Trokán Nóra pedig átgondolná a dolgot. Zsótér Sándor legújabb rendezése, a Nemzetiben bemutatott Galilei élete ugyan egyáltalán nem aktualizál, mégis, amit a tanítás felelősségéről, a világ bizonytalanságáról, valamint a fanatizmus és az emberi szükségletek kapcsolatáról a színpadra tesz, azon muszáj elgondolkoznunk.


Galileit általában csillogó szemű hősnek képzeljük el, aki még legyőzötten sem tudta teljesen megtagadni az elveit, és a per után egyszerűen kirobbant belőle a mondat: „És mégis mozog!” Brecht a drámájában megfordítja a dolgot: hogyan jut el egy tudós, bizonyító erejű számítások és a távcsövén keresztül látott nyilvánvaló tények dacára odáig, hogy hivatalosan visszavonja felfedezéseit? Ebben a kontextusban a szállóigévé vált kijelentés az elveszett lelkiismeret utolsó, álságosan felmutatott darabkája, miután a tudós megtagadta a legfontosabb igazságok egyikét.


Trill Zsolt és Trokán Nóra a Galilei élete című előadásban


Brecht értelmezésében ugyanis Galilei felfedezése jóval több, mint egy csillagászati paradigmaváltás. Azzal, hogy a Földet „kimozdította” a világmindenség közepéből, megtörte az isteni rendet, hiszen minden bolygó egyformán mozog a modelljében. Az égen a mennyország helyét átvette a sötét világűr, a bizonyosságok helyett minden megkérdőjeleződött. Ha pedig már az ég sem szabályos, miért kéne a társadalomnak annak lennie: egy halas kofa vagy egy paraszt miért ne élvezhetne ugyanolyan jogokat, mint egy király vagy egy pápa? Másrészt – kérdezi a dráma – nem jobb a parasztnak az elnyomással és hittel járó biztonság?

Tagadhatatlan, hogy Brecht kommunista szellemiségű drámáját a nácizmus térnyerésének hatására kezdte írni, művének középpontjában mégis inkább egy eszme megtagadásának az okai állnak. Zsótér Sándortól nem volt idegen az alapanyag: a drámát már egyszer megrendezte Szegeden, és a Brandban, a Vidnyánszky-féle Nemzetiben készített korábbi előadásában szintén egy fanatikus próféta megtörését mutatta be. A Galilei élete egyébként is sokban emlékeztet a Brandra, új előadása azonban hangvételében könnyedebb, formanyelvileg játékosabb és közérthetőbb lett. Koncepciójában teret enged a gyermeki pajkosságnak.



Erre utal például, hogy a színpadon egy hatalmas, fekete-fehér babaházat látunk, amelyben a színészek csak guggolva és fejet lehúzva közlekedhetnek, hogy máskor mint óriási mászókán csimpaszkodhassanak fel-alá (díszlet: Ambrus Mária). A színészek többsége hangsúlyozottan fiatal, szinte gyerek, többségükben fiúk. Izmaikkal és látványos mozgásukkal végig elképesztik a nézőket, ugyanis testük és akrobatikus beállásaik lényegében az előadás legfontosabb kellékei. Ez számtalan vicces és elgondolkodtató megoldáshoz vezet, ilyen például, amikor a szereplők egymásra állásából születik meg a távcső, és a fejjel lefelé felemelt fiú szerelmesen visszapillant az eszközbe néző tudósokra.



Galilei figurája, akit előbb Trill Zsolt, majd Törőcsik Mari játszik el, érzékletesen kilóg ebből a közegből. Trill a jelenetekbe épített mozgások során folyamatosan elvegyülne a labdázó, erőfitogtató ifjak között, vágyik a fiatalos lendületre. Ugyanakkor mint idős tanár néha szándékosan válik külön a fiataloktól: ilyenkor inkább a fekete tábla és rajta a fehér krétával felrajzolt szabályos testek lesznek hangsúlyosak a díszletben, amelyek együttese megjeleníti a hős lakhelyét. Ilyenkor ő oktatja ki a fiatal színészek által játszott idős papokat és filozófusokat.

A forma és a tartalom egymásra talál, ugyanis a testiség nagyon fontos a folyamatosan éhes Galileinek, önnön vágyai minduntalan szembeszegülnek magasztos céljával és hitével. Az előadás legerősebb jelenete, amikor Törőcsik Mari a kínzóeszközök látványáról és a hitvallásáról való lemondásáról beszél. Törőcsik színpadi jelenléte elképesztő, vallomása szívszorító, ehhez persze a színésznő iránt újabban fellángoló szeretet és állapotáért való aggodalom is hozzátesz valamennyit. Figurája már tisztában van hibáival, bölcsessége higgadtságot és felszínes jókedvet szül, élesen elválva a lázadó és öntelt fiatal Galileit megformáló Trill Zsolttól.


Trill Zsolt és Törőcsik Mari


Törőcsik mellett a többiek, igaz, hibátlanul, de sokszor rutinból teljesítenek. Trill lényegében a heves Brandot játssza újra. Ismerjük ifjabb Vidnyánszky Attila naiv fiúját is már, és Trokán Nóra ugyan mélázó pápaként kivételesen izgalmas jelenség, visszafogott és árnyalt érzelmei szintén nem jelentenek újdonságot a tehetséges színésznő pályáján. (Mindamellett ő, illetve a Galilei lányát alakító Kiss Andrea egy érdekes és érzékletes mellékszálat pendítenek meg a női elnyomásról.)


Trokán Nóra


Az előadás ereje sokkal inkább Ungár Júlia dramaturg nyelvi humorában és korszerűsítésében áll, valamint a vizuális és zenei megoldások továbbgondolásra késztető utalásaiban. Galilei felfedezéseit például így árnyalja végig az előadáson egy atomsugárzástól védő ruha újabb és újabb felbukkanása, a Queen Galileire is utaló sorai a Bohemian Rhapsodyból vagy éppen a „disc” szónak, valamint Galilei tudományos alapművének, a Discorsinak az egymásba játszása.

Zsótér vitathatatlanul az egyik leginkább gondolatébresztő magyar rendező, formanyelvi szokatlansága miatt azonban ritkán hívják a színházak, és keveset látni. Előadása azonban nemcsak azért érdekes, mert kuriózum, hanem mert sok szempontból és kreatívan világítja meg a tanítás és a társadalom gyakran bőrünkön is tapasztalható kapcsolatát.

A Galilei életét március 20-án mutatták be a Nemzeti Színházban. Bővebb információ az előadásról itt.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!