Törőcsik Maradonát tömi labdával a Barcában – itt a magyar Fociláz

Fotó: MTI/MTVA / Kallos Bea

-

A Lila csík, fehér csík irodalmi nagyítás: a csodacsatár tündöklése és bukása, az örök „nemsikerülés” nemzeti átka, a kádári pangás futballvilága a gyerekszoba perspektívájából. Megjelent Egressy Zoltán regénye.


Tegye fel a kezét, akinek sokat jelentett az életében Törőcsik András!

– késztette színvallásra az Egressy Zoltán Lila csík, fehér csík című regényének bemutatójára összegyűlt közönséget M. Nagy Miklós, az Európa Kiadó vezetője a 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál zárónapján. A negyven feletti férfiak zöme jelentkezett.

„Sokan vagyunk így vele” – nyugtázta az eredményt a drámáiról (Portugál; Sóska, sült krumpli; Baleset) ismert szerző, aki gyerekként maga is bálványozta a világsztárokéval vetekedő képességei ellenére zsákutcás karriert befutó labdarúgót.

Mint a pódiumbeszélgetésből kiderült, a rajongás hőfoka ugyan idővel csökkent, de Egressy és M. Nagy magánbeszélgetéseiben újra és újra felbukkant Törő emblematikus életútja.


Ő a nem sikerültség, a „lehetett volna” ikonikus alakja

– fogalmazott a drámaíró. M. Nagy ezért is kapacitálta már évek óta egy róla szóló könyv megírására. Egressy – ahogy az ilyenkor lenni szokott – kérette magát, majd azzal állt elő, hogy a fikció és a valóság határán egyensúlyozó, gyermekkori emlékeiből építkező, regényszerű Törőcsik-könyv megírására képesnek érzi magát.

„Már amennyiben regényről van szó” – tette idézőjelbe a kötet műfaját Egressy, aki saját bevallása szerint nem életrajzot írt az újpesti középcsatárról, de nem is afféle memoárt foci- és Törőcsik-lázban égő gyerekkoráról.

Az 1978-as argentínai világbajnokságon készült fénykép lett az írás egyik ihletforrása, és egyben a kötet címlapja is. A Buenos Airesben a házigazdákkal vívott nyitómeccsen a 9-es számú mezt viselő, a vb egyik nagy ígéretének tartott Törőcsiket kiállították, mert visszasarkalt a védőre. A fotón a pályáról lekullogó játékos látható hátulról.


Az 1978-as meccs összefoglalója, a 18. perctől Törőcsik szabálytalansága és kiállítása


Egressy teljes fejezetet szentelt ennek az emlékezetes távozásnak, amelyet a dél-amerikai televíziósok végig vettek, pedig közel egy percig tartott. „Benne volt ebben minden, ami később Törőcsikkel történt” – magyarázta a közönségnek az író.

A nosztalgiázás mellett – a Gazdag József Egy futballfüggő naplójából című kötetét is mentoráló – M. Nagy Miklós arról is kérdezte Egressyt, hogy miért nem akart Törőcsikkel beszélni, holott lett volna rá alkalma gyerekként is, hiszen a focista törzshelye fölött lakott, de még az anyaggyűjtés idején is lehetősége nyílt a kapcsolatfelvételre.

„A valóság csak megzavart volna” – válaszolt erre a szerző.


Egressy Zoltán


Kétszer mégiscsak összejött. A gyerekkori autogramkérés ugyan kimaradt a regényből, de a Lila csík, fehér csík egyik mágikus fejezete annak leírása, amikor Törőcsik, önmaga torzójaként, egy kocsmában egyszer csak leült Egressy mellé, és beszélgetni kezdtek.

„Nincs szándékomban a következőkben sportról írni, bár Nyilasi Tibor már szóba került” – zárta le a beszélgetést a Millenárison a labdarúgásról Sóska, sült krumpli, az atlétikáról pedig a 4x100 című drámájában már „értekező” szerző.



Csodafaktor

Van az az egész testfelületre kiterjedő libabőr a himnusz alatt. Versenyzőnk ott áll a dobogó legfelső fokán, kúszik az ég felé a zászló, búsan szól a vigyázzba állító melódia, a látásunk homályos, és közben bizsergünk tetőtől talpig. A sportrajongó gyerekkori álmainak beteljesülése, a katarzis biokémiai kísérő tünete.

Egressy Zoltán keveseknek sikerülő mágiát hajt végre. A Lila csík, fehér csík szövege úgy libabőrözteti az olvasót, mint a legnagyobb bajnokok sikere.

A futballnosztalgia kevés magyarázat a hatásra. Az akkoriban eszmélt korosztályok kollektív emlékezetét felpiszkáló manipulációnak sincs nyoma. (Bár a Wartburgok karakteres mellékszereplői a sztorinak, Egressy nem a Török Ferenc-féle kultikus Moszkva tér negyedik részének forgatókönyvét írta meg.)

A Lila csík, fehér csík az Ottlik Géza által az Iskola a határonban kikísérletezett, majd a Buda című önregényében tökélyre fejlesztett nagyítással operál. A saját életén keresztül mesél a magyar sporttörténelem egyik legmegosztóbb figurájáról. Az angyali tehetségről, aki a felnőttek között balhés zsenivé válik, majd sorszerűen elbukik. A kádári pangás éveiben Törőcsik volt a futballvilág fekete báránya, egyúttal – a P. Mobil vagy a Piramis együttesekhez hasonlóan – a kis és nagy kamaszok szobáinak falát díszítő poszterhős.

Egressy drámaíró, így bátran játszik. A „mi lett volna, ha” kérdését felvetve alternatív valóságot teremt egy fejezet erejéig.

Ebben a nagyításban, miután meghívták a világválogatottba, Törőcsiket 1979-ben leigazolja a Benfica. A Guttmann Béla-féle mitikus portugál klub, amelyről már a Nyugat című irodalmi folyóirat is értekezett. Egressy bálványa ugyanazt nyújtja, mint 1974-es újpesti feltűnésekor a Megyeri úton. Építi a játékot, ő a megfejthetetlen zseni, aki jobban szeret passzolni, mint gólt lőni, pedig középcsatár. A Barcelona másfél szezon után elviszi az óceánpartról. Csúcsformájának jót tesz, hogy Pesten minden rendben. Aggódott ugyanis, hogy a törzsétterme (sörözője) fölötti lakásban a gyerekszobáját Törőcsik-poszterekkel kitapétázó Egressy gyereket – aki albumokba gyűjti a róla szóló trafikképeket és újságkivágatokat – megviselte távozása. Megnyugtatják, hogy disszidálását túlélte a kölyök, akit miatta fűznek majd szorosabb szálak Portugáliához. A szőke középcsatár csúcsformában játszik a spanyol topligában. Az 1978-as világbajnokságon megismert Diego Armando Maradonát tömi labdával több szezonon át – mindketten a Barcában lesznek nagypályás világsztárok. Törőcsik aztán a rendszerváltás előtt hazajön levezetni. Az Újpestben akkor debütál a kezdőben Egressy, középcsatár ő is, nagy ígéretnek mondják. Az ikon és a rajongó a pályán találkoznak végre szemtől szemben.

A Lila csík, fehér csík elbeszélője 12 évesen álmodja mindezt, miután megtudta, hogy az Újpest sokszoros válogatott középcsatára, akit 1979 tavaszán ebben a valóságban is meghívtak a világválogatottba, súlyos autóbalesetet szenvedett.

Egressy drámaíró, a sűrítés mestere, a feszültségkeltés kliséit azonban nem használja. A libabőr nem holmi oknyomozás vagy késleltetős rémhistória folyománya. Az emlékezés algoritmusokkal leírhatatlan művészetéről van szó, a belenagyítás bátorságáról.

A Lila csík, fehér csík úgy focikönyv, ahogy Ottlik Budája atlétikatörténet. A Törőcsik-féle csodafaktor Egressy alapélménye, gyerekkorának mágiája, amelynek óhatatlanul vége szakad. Egressy azonban akkor sem deheroizál, amikor a mára ronccsá vált játékosról ír. Nincs moralizáló magyarázata a tündöklésre és a bukásra sem. Ő csupán ránagyít egykori önmagára és bálványára. Természetes könnyedséggel, kiszámíthatatlan lazasággal játszik a szavakkal. Akárcsak ereje teljében hőse a labdával és az ellenféllel.

Lila csík, fehér csík, világsztár a Törőcsik! Egressynek is jár már egy ilyen rigmus.