Tömegverekedés egy német befogadóállomáson

-

Az ok jó eséllyel az lehetett, hogy egy embert át akartak szállítani egy másik szállásra.


A hamburgi menekültszálláson hétvégén komoly zavargás alakult ki egy vitát követően. Vasárnap mintegy 60-80 szíriai és eritreai verekedett össze, melynek során öt biztonsági őr és két lakó könnyebben megsérült – számolt be róla a német rendőrség a Süddeutsche Zeitung szerint.


A Hamburger Handelsblatt szerint először a menekültek estek egymásnak botokkal, lécekkel és kövekkel felszerelkezve, majd a biztonsági személyzettel fordultak szembe. A tábor alkalmazottai pedig úgy megijedtek szemtanúk szerint, hogy elbarikádozták magukat egy irodaépületben.

A rendőrség 30 kocsival érkezett ki a helyszínre, három óra után tudták megszüntetni a zavargást. Tíz embert őrizetbe vettek, de vasárnap este már szabadon is engedték őket.

A konfliktus még szombaton kezdődött, alapja állítólag az lehetett, hogy egy eritreai férfit át akarták szállítani egy másik táborba, mert korábban megtámadta a biztonsági személyzet egyik tagját. A férfi honfitársai megpróbálták elrejteni, a szír menekültek viszont a tábor alkalmazottainak próbáltak meg segíteni. A vita egyre hevesebb lett, már szombaton kiszállt a rendőrség 20 kocsival a befogadóállomásra, és paprikasprével tudták csak kontroll alá vonni a helyzetet.


Szinte kódolva volt az agresszió

A befogadóállomás egy korábbi iskola területén nyílt meg, 550 menekültet helyeznek el itt, és további 300 hely kialakítás van még tervbe véve. Szakértők már többször is kritizálták az ilyen állomásokat. A berlini menekülttanács a közelmúltban embertelennek jellemezte ezeket, az ott lakóknak nincsen semmilyen lehetőségük félrevonulni vagy magánéletet élni. Kis szobákba vannak összezsúfolva, és emiatt egyre rosszabb a lelkiállapotuk. Ezért, függetlenül a vallási hovatartozásuktól és állampolgárságuktól, esélytelen, hogy hasonló esetekre ne kerüljön sor.


Korábban lapunk is járt az egyik németországi befogadóállomáson, helyszíni beszámolónkat itt olvashatja.