Tömegpánik tört ki egy indiai vallási fesztiválon, sokan meghaltak

-

A tülekedésben legalább 22 ember meghalt. Pár zarándok visszafordult a cipőjéért, ez okozta a tragédiát.


Egy fürdési rítussal egybekötött dél-indiai hindu fesztiválon tört ki tömegpánik, amikor több tízezer ember előrenyomult, hogy megmártózzon a Godávari folyóban, Rádzsamundriban – mondta Arun Kumar, Ándhra Prades állam kormányzója. A lökdösődésben legalább huszonketten életüket vesztették, és húszan megsérültek.


A pánikot néhány zarándok okozta, akik visszafordultak, hogy visszaszerezzék a folyópartra sietéskor elhagyott cipőiket.

A Puskaralu fesztivált csupán tizenkét évente rendezik meg. A résztvevők úgy vélik, megszabadítja őket a bűneiktől, ha megmártóznak a folyóban. A hinduk hite szerint idén a csillagok különösen szerencsésen állnak, és egy fürdőzés olyan szerencsét hoz, amire csak 144 évente adatik lehetőség.

Indiában gyakran fordul elő halállal végződő tömegpánik vallási események alatt, mert ilyenkor kis területen nagy tömeg gyűlik össze, a biztonsági óvintézkedések pedig nem elegendőek. 2013 októberében a közép-indiai Madhja Prades államban kitört tömegpánikban több mint 110 embert, elsősorban nőket és gyerekeket tapostak halálra.