Többször is megvizsgálták orvosok a körúti robbantót

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

-

Az elfogása óta már három orvos is tüzetesen megvizsgálta P. Lászlót, akit a körúti robbantással gyanúsítanak.


Eddig három orvosi vizsgálaton esett át P. László, a Teréz körúti robbantás feltételezett elkövetője – tudta meg a Magyar Idők. Múlt szerdán, az elfogása után a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének orvos tagja vizsgálta meg először a 23 éves férfit, hogy az akció közben szenvedett-e sérülést. P. László testén néhány zúzódást diagnosztizált a kommandós orvos, viszont a gyanúsított pszichés állapotát nem vizsgálta. Az elfogásról, majd budapesti előállításáról készített videón jól látszik, hogy P. vagy nem tud lábra állni, vagy nem akar; a kommandósok az utóbbit valószínűsítették, így a hóna alá nyúlva cipelték fel a rendőrségi épület emeletére.


Itt már várta őt a kirendelt ügyvédje, akinek jelenlétében előre kitervelten, több ember és hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, valamint robbanóanyaggal való visszaéléssel gyanúsították meg, egyben őrizetbe is vették. Az őrizet maximum 72 órát tarthat, és a hatóságok kezében ez a második kényszerítőeszköz. Az első az előállítás, ami még nem jelenti a gyanúsított fogva tartását, az őrizet azonban már igen. A gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen P. László kirendelt védőjén keresztül panaszt nyújtott be, a vallomástételt azonban megtagadta. Elfogását követően 48 órán belül bíróság elé állították a férfit, ahol már megbízott védő képviselte, akit úgy tudjuk, az édesapa kért fel.

A terhelt számára az előállításától biztosítja a jog a védőt; amennyiben idő vagy pénz hiányában nem tud ügyvédet felkérni a védelmére, a hatóság kirendel egyet a kirendelhető védők névsorból választva. Előfordulhat, hogy a kirendelt védő nem tudja elvállalni a védelmet, ám addig nem lehet a gyanúsítottal szemben konkrét nyomozati cselekményeket végezni, amíg nincs védője. Ügyvéd hiányában sem meggyanúsítani, sem őrizetbe venni, sem kihallgatni nem lehet. Olyan már előfordult a magyar jogalkalmazásban, hogy nem volt jelen a védő például egy tanú vagy a gyanúsított ismételt kihallgatásán, a bíróság azonban ki is zárta a vallomásokat a bizonyítékok közül a tárgyaláson, mivel azok törvénytelen körülmények között születtek.

A gyanúsított második orvosi vizsgálatát az őrizetbe vételét követően végezte rendőrorvos. Ő is vizsgálta, hogy nincs-e testi sérülése a gyanúsítottnak, vagy olyan látható problémája, amely befolyásolja a börtöntűrő képességét. A harmadik orvosi vizsgálatot a büntetés-végrehajtási orvos végezte az előzetes letartóztatás után, mielőtt befogadták volna a Gyorskocsi utcai bv-részlegen.