Többet és jobbat ehetnek a diákok a szünetben

Fotó: MTI/MTVA / Balázs Attila

-

A kormány az önkormányzatok javaslatára döntött úgy, hogy több pénzt ad a hátrányos helyzetű gyermekek szünidei étkezésére.


Az eddigi 4,5 milliárd forint helyett 5,3 milliárd költhető a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésére - derül ki a szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár Magyar Időknek adott interjújából. Czibere Károly a lapnak azt mondta, hogy a tavaly nyári tapasztalatok után döntött a 800 milliós emelésről a kormány.

Az interjúból kiderül, hogy az önkormányzatok kevesellték az egy napra jutó 440 forintot, ezért javaslatukra emelték a költségeket 570 forintra.

A finanszírozásba azonban egyelőre még az önkormányzatoknak is be kell szállniuk. Az államtitkár szerint elképzelhető, hogy jövőre már minden önkormányzat 100 százalékos állami támogatás mellett lássa el a rászorulókat.

Ezen a héten kezdődik az első olyan iskolai szünet, amikor a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek naponta egyszer ingyen kapnak meleg ételt. A kormány tavaly döntött arról, hogy ezentúl minden iskolai szünetben naponta egyszer meleg ételt kapnak a rászorulók.