Több mint 140-en haltak meg hétfőn Jemen déli részén

-

A síita lázadók és az Abed Rabbo Manszúr Hádi államfőhöz hű fegyveresek közötti harcok miatt az Egyesült Államok arra kérte Jemenben rekedt állampolgárait, hogy más országok hajóin meneküljenek el.


Tizenkettedik napja tartott hétfőn a Szaúd-Arábia vezette katonai koalíció jemeni hadművelete a síita lázadók ellen. A harcok hétfőn az ország déli részére koncentrálódtak. Csak a tengerparti Ádenben 53-an haltak meg különböző források egybehangzó állítása szerint. A kórházakban több száz sebesültet próbálnak ellátni, de egyre kevesebb a gyógyszer és az egyéb egészségügyi felszerelés.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) közölte, hogy még mindig nem tudja megközelíteni Ádent sem hajóval, sem repülőgéppel, pedig egy 48 tonnás egészségügyi szállítmányt juttatna célba, ezenkívül sátrakat, generátorokat és szerelvényeket a megrongálódott vízvezetékek helyreállításához. A lakosság helyzete is Ádenben a legsúlyosabb, egy részük nem kap áram- és vízszolgáltatást.

Jordánia, amely tagja a szaúdi vezetésű koalíciónak, hétfőn bejelentette, hogy kimenekítette Jemenből 130 állampolgárát, Franciaország pedig hajóval 63 embert, köztük 23 francia állampolgárt. Az Egyesült Államok közölte, hogy nem tudja kimenekíteni saját polgárait, és arra kérte őket, hogy más országok hajóin távozzanak.