Több megyében alig látni a ködtől

-

Citromsárga riasztást adtak ki a köd miatt, estétől megint jön az eső.


A sűrű köd miatt az ország hét megyéjében van érvényben citromsárga riasztás. A főváros mellett Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Tolna megyékben sokfelé alig száz méter a látótávolság. Helyenként ködszitálás is előfordul, és lassan javulnak csak a látási viszonyok napközben.

Vasárnap délutántól délnyugat felől esőfelhők sodródnak fölénk, és estétől egyre nagyobb területen kezdődik ismét esőzés. A Köpönyeg előrejelzése szerint délután 11 és 16 fok közötti értékeket mérhetünk.

Hétfőn erősen felhős, vagy borult lesz az ég és sokfelé számíthatunk esőre, záporra. Több helyen jelentős mennyiségű eső lesz. Párás, foltokban ködös lesz a levegő. 13 fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Kedden eleinte marad a borús, csapadékos időjárás, majd fokozatosan csökken a felhőzet. Az északnyugati szél egyre többfelé megerősödik. 10 és 15 fok között alakul a hőmérséklet délután. Szerdán az erős északnyugati szél hatására nagyobb területen csökken a felhőzet, ezeken a tájakon többórás napsütés lehet. Zápor már csak helyenként fordul elő. Kissé tovább gyengül a nappali felmelegedés: 9 és 11 fok közötti értékeket mutathatnak a hőmérők.

Csütörtöktől változóan felhős idő lesz, egy-egy záporral. Reggel párás időre van kilátás. 11-12 fok körüli értékek lehetnek délután. Péntektől csendes őszi időjárás valószínű reggelente párássággal, délutánonként változóan felhős-napos idővel.