Több francia volt a merénylők között, egyet még keresnek

-


A belga ügyész szerint a párizsi terrortámadást elkövetői között két, Brüsszelben élő francia volt – közölte a Guardian.

Közben a francia média jelentése szerint a rendőrség még mindig vadászik egy férfi után, aki részt vett a merényletben. Akit még keresnek, az az egyik autót bérelte, amivel közlekedtek a terroristák. A férfit a Bataclan koncerttermen kívül látták, és nincs sem a meghaltak, sem a letartóztatottak között.

Az elsőként beazonosított támadó, Omar Ismail Mostefai is francia volt, de nem azonos azzal a két elkövetővel, akit most bejelentette. Ő ugyanis egy francia településen, Chartres-ben élt, Párizstól nagyjából egy órányi autóútra. Az is kiderült róla, hogy egy belga imám radikalizálta.

Azt, hogy mit tudunk eddig a terroristákról, itt olvashatja el. Eddig 15 embert vettek őrizetbe, többeket Belgiumban.