Több ezren tüntettek Londonban a megszorítások és a vadászat ellen

-

Ez az első tiltakozás másfél hónappal a konzervatív kormányfő újraválasztása után. A megmozdulást ellenzéki politikusok, aktivisták és szakszervezetek is támogatták.


„Nem a megszorításokra!” és „A spórolás egyenlő az osztályharccal!” feliratú molinókkal és plakátokkal vonultak a demonstrálók Londonban. Az egyetemi tandíjak mellett tiltakoztak egy bizonyos fél olajkitermelési módszere, valamint a vadászat ellen is.


A demonstrálók dobszó kíséretében vonultak végig a brit jegybank épületétől kezdve a londoni tőzsdét is érintve az üzleti világ egyik központjának számító londoni City területén.

A megmozdulás főszervezője a Népgyűlés a megszorítások ellen nevű, szakszervezetek által támogatott civil ernyőszervezet, amelynek egyik tagja, Sam Fairbairn szerint a szombati tüntetés még csak az első felvonás, sztrájk, civil ellenállás és egyéb, meg nem határozott lépések is jöhetnek még, ha a kormány nem hagy fel a megszorításokkal, és „nem a többség szükségleteit kezelik elsődlegesként.” Londonon kívül Glasgowban és Liverpoolban is tüntettek.

A David Cameron vezette Konzervatív Párt a májusi választáson abszolút többséget szerzett, ezt a miniszterelnök a megszorító politikájának igazolásaként értékelte. Cameron június elején az államadósság lefaragását célzó további, 25 milliárd font értékű megszorítási és privatizációs intézkedéscsomagot jelentett be.