Tízmilliárdokba kerül a vasárnapi újranyitás

-

Több ezer munkavállalót kell felvenni, és több tízmilliárd forint bérpótlékot kell kifizetni, de a cégeknek így is megéri, írja a Világgazdaság.


Nemcsak a bérpótlék növeli a költségeket, hanem az is, hogy a szakemberhiány miatt időközben sok helyen - több nagy kereskedelmi láncnál akár tíz százalék feletti mértékben is - emelni kellett a fizetéseket ahhoz, hogy megtartsák a munkaerőt és megőrizzék a versenyképességet, mondta a Világgazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A kereskedelmi szakszervezetek ugyanakkor 100 százalékos pótlékot szeretnének vasárnaponként, amely a boltzár idején járt a rendkívüli munkavégzésért. Akciójukat felkarolta az MSZP, amely nemrég törvénymódosító javaslatot is benyújtott a pótlék megduplázása érdekében. A Blokkk.com számításai szerint a 100 százalékos vasárnapi pótlék akár 50-60 milliárd forint pluszbérköltséget jelentene, ilyen feltételekkel viszont már sok cégnek, pláne a kisebbeknek egyáltalán nem érné meg vasárnap nyitva tartani.