Tizenöt éves rablót fogott el a rendőrség

-

Egy mobiltelefont próbált megszerezni, de csak a fülhallgatót sikerült. Mivel meg is ütötte a sértettet, tette rablásnak minősül, ami két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Rablás megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás egy 15 éves szendrőládi fiúval szemben. A gyanúsított szombaton kora este egy sajószentpéteri buszmegállóban megkérdezte a pontos időt egy 18 éves fiataltól, illetve mobiltelefonját. Miután nem kapta meg, kitépte a sértett füléből a telefonhoz csatlakoztatott fülhallgatót. Az áldozat az erőszakoskodó keze után nyúlt, aki előbb ököllel megütötte a sértettet, majd a tartozékkal együtt elmenekült a helyszínről.

A rendőrség honlapján vasárnap megjelent közlemény szerint a kazincbarcikai rendőrkapitányság a bejelentést követően a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajószentpéteri Rendőrőrsének munkatársai egy órán belül a helyszín közelében elfogták, előállították, majd őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorú fiút. A rendőrkapitányság javasolni fogja az illetékes járási ügyészségnek, hogy tegyenek indítványt a már más ügyekben is büntetőeljárás hatálya alatt álló terhelt előzetes letartóztatására.