Tizenkét éves mélyponton az olaj

-

30 dollár alá került az olaj ára. Túlkínálat van, nyomott a kereslet, és senki nem fogja vissza magát a termelésben.


Helyi idő szerint délután két óra (azaz itteni idő szerint este nyolc óra) körül az irányadó West Texas Intermediate (WTI) olajának ára hordónként 29,97 dollárra csökkent a New York-i tőzsdén, majd néhány perccel később még lejjebb, 29,93 dollárra. Utoljára 2003 decemberében fordult elő, hogy 30 dollár alatt volt a WTI ára.

Az Európában irányadó északi-tengeri Brent könnyűolaj még tartja magát: este fél kilenc körül 30,95 dollárba került.

A vezető New York-i tőzsdeindexek és az olajárak csökkenésével párhuzamosan a nemzetközi devizapiacon gyengülni kezdett a dollár: az euróval és a japán jennel szemben is veszteségesbe fordult át az árfolyama.

Tavaly több mint 30 százalékkal csökkent a kőolaj világpiaci ára, az idei év eleje óta pedig további közel 20 százalékkal lett olcsóbb. A túlkínálat és a nyomott kereslet által jellemezhető piac továbbra is nyomás alatt áll, mivel a kitermelők nem hajlandóak visszafogni a termelést.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szakelemzői valószínűtlennek nevezték, hogy a nyersolaj világpiaci ára az évtized hátralévő részében visszakapaszkodik az elmúlt évekre jellemző 100 dollár körüli szintekre. A ház szerint nehéznek bizonyulhat még az 50 dollár feletti átlag tartása is.