Tizenhét kiló fűvel kapcsoltak le egy szerb férfit

-


Több mint 17 kilogramm marihuánát próbált Németországba juttatni egy szerb férfi, akit csütörtökön fogtak el a mosonmagyaróvári rendőrök - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság péntek hajnalban a rendőrség honlapján. A közlemény szerint a járőrök - a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni osztályával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési igazgatóságával közös felderítés alapján – igazoltatták a 65 éves férfit és utasát, majd kábítószer-kereső kutyával ellenőrizték az autót. A rendőrök az utastérben, a kárpit alatt kialakított rejtekhelyen 37 kábítószer-gyanús csomagot találtak.

A férfit előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt. Az illető elismerte a bűncselekményt és jelezte, hogy utasa nem tudott a kábítószerről.