Tíz nap alatt számolnák fel a menekülttábort

Fotó: AFP / BULENT KILIC

-

Idomenit lezárta a rendőrség, senki sem léphet be a területre.


Négyszáz rohamrendőrt vezényeltek Idomenibe, a görög-macedón határon fekvő menekülttáborba. A görög hatóságok ugyanis megkezdték a tábor felszámolását. A tábor körüli területet 3 kilométeres körzetben lezárták, és a sajtót sem engedik be.

Idomeniben 8 és fél ezer menekült tartózkodhat. Őket a határon felemelt kerítés állította meg: Macedónia fokozatosan lezárta a határait, és így leállt az úgynevezett balkáni útvonal. Idomeniben azonban feltorlódtak a menekültek, akik nem tudnak továbbutazni.

A tábor felszámolása lassan és nyugodtan halad, mondta Jorgosz Kiricisz. A görög kormány migránskérdéssel foglalkozó szóvivője szerint a folyamat tíz napig tart majd. A táborlakókat kisebb csoportokban, buszokkal szállítják majd az újonnan létrehozott menekültszállásokra.

Szemtanúk szerint négy busz vitte a táborlakókat az Idomeni melleti táborból. De voltak, akik gyalog vagy taxival hagyták el a helyszínt - írja a BBC.