Tíz centi és tíz kiló mínuszban a magyar röplabdás nők

-

Jókay Zoltán másodedző szerint a magyar női röplabda-válogatott teljesítette a kitűzött célt azzal, hogy bejutott a legjobb tizenkettő közé a belga-holland közös rendezésű Európa-bajnokságon.


„Amiért jöttünk és végigdolgoztunk négy hónapot, hogy bejussunk a következő körbe, az teljesült” – mondta a keddi edzés után a szakember, aki szerint a csapat szerdán teljesen felszabadultan léphet pályára a legutóbbi Eb-n ezüstérmes németek ellen, a legjobb nyolc közé jutásért. Jókay szerint a német egy rendkívül magas együttes, amely már-már férfi röplabdát játszik, de megjegyezte, „ebbe az irányba megy a világ”.

„A tegnap esti török-belga mérkőzésen lehetett látni, hogy mekkora erő és milyen dinamika van ezekben a csapatokban. Nekünk ebbe kellene beletanulnunk és ezt kellene gyakorolnunk, mert ez a jövő. Ugyanakkor nem lehet elvárni a magyar válogatottól, hogy ezt a stílust pikk-pakk a magáévá tegye, a kluboknak is el kellene indulniuk ebben az irányba, és akkor mi is könnyebb helyzetben lennénk a nyári időszakokban” – mondta a Vasas vezetőedzője, ugyanakkor hangsúlyozta, ez nem megy egyik pillanatról a másikra. „Mi vagyunk a legkisebbek az Európa-bajnokságon, tíz centi és tíz kiló mínuszban vagyunk. Kulcskérdés a kiválasztás, meg kellene próbálnunk a hasonló genetikával rendelkező játékosokat összegyűjteni. Nem véletlen, hogy a mostani riválisaink ilyen erővel és dinamikával játszanak.”


Összegyűjteni a tehetségeket

Jókay Zoltán hozzátette, nincsenek könnyű helyzetben, ugyanis a jelenlegi ellenfeleknél körülbelül tízszer akkora bázisból merítenek.

„Nagyon fontos lenne, hogy ezeket a mostani sikerek által gerjesztett hullámokat meg tudja lovagolni a sportág. Az eddigiekhez képest valamelyest javult a helyzet, hiszen mostanában gyakran szerepelünk a médiában. Össze kéne gyűjteni a tehetségeket, akiknek évről évre együtt kellene dolgozniuk a megfelelő metodikán keresztül” - mondta.

Jókay Zoltán korábban utánpótlás szinten Európa-bajnokságon és világbajnokságon is dolgozott már a magyar csapattal, ennek ellenére számára is komoly kihívást jelent egy felnőtt Eb, mert „ilyen szinten átélni ezt hihetetlenül klassz dolog, rengeteget lehet tanulni, sok minden van, amiből ötletet lehet meríteni.”