Ti tudtátok, hogy Till Attilának ekkora szíve van?

Forrás: Laokoon Film

-

Till Attila új, Tiszta szívvel című filmje egyszerre vicces és a lehető legjobb értelemben véve érzelmes. Thuróczy Szabolcs szokás szerint hatalmasat alakít, de két mozgássérült partnere is odateszi magát.


Nyolc év telt el Till Attila első, túl kevesek által látott Pánik című nagyjátékfilmje óta, és ugyan közben megcsinálta húszperces fesztiválsikerét, a Csicskát, az is öt éve volt már. Már a Pánikban is szellemes forgatókönyvíróként és színészeit érzékenyen instruáló rendezőként mutatkozott be, de most, hogy láttam a Tiszta szívvelt, úgy érzem, sokkal könnyebb megfogalmazni, hogy mi Till Attila fő ismérve filmesként: az, hogy tele van szeretettel a figurái (és minden bizonnyal a munkatársai) iránt. Filmje minden kockáján látszik, hogy szeretetből ír, szinte babusgatja szereplőit, és ez nagyon szépen, nagyon finoman beszivárog a figurák dinamikájába.

A Tiszta szívvel három főhőse, a kerekesszékes Zolika (Fenyvesi Zoltán), elválaszthatatlan jó barátja, Barba Papa (Fekete Ádám) és a baleset miatt kerekesszékbe kényszerült tűzoltó, Rupaszov (Thuróczy Szabolcs) közt létrejövő szövetség emberi és megható, erős érzelmi magot ad a filmnek, amitől aztán mi is nagyon megszeretjük ezt az egészet.


Fekete Ádám, Thuróczy Szabolcs és Fenyvesi Zoltán a filmben


De mielőtt valaki félreértene, és azt hinné, ez valami könnyes nyáladzás három mozgássérült felemelő barátságáról: nem, ez egy iszonyú szellemes dumákkal telerakott, kicsit 90-es évek hangulatú – van benne egy kifejezetten Guy Ritchie-s jelenet, amiről nehéz eldönteni, hogy mennyire szánták ironikusnak – bérgyilkosos film, amiben Thuróczy figurája kábé tucatnyi arcot kinyír, és az ő combjába is kést állítanak egyszer, aztán meg majdnem megfojtják. Ennek ellenére műfajilag gyakorlatilag behatárolhatatlan, és tartok tőle, hogy a magyar mozikban ez lesz a veszte: sokat lehet rajta röhögni, mégsem vígjáték, de gengszterfilmnek vagy thrillernek sem nevezhető. Leginkább mese.

Szabálytalansága részben erény, szabadság, játékosság sugárzik belőle, ugyanakkor néha túlságosan is fésületlen, egy rutinosabb, szigorúbb vágó különösen elkelt volna, aki a film ritmusát kicsit megregulázza és gördülékenyebbé teszi.


Thuróczy Szabolcs


A sztori valami ilyesmi: Zolika és Barba Papa egy rehabilitációs központban laknak szobatársakként, és képregényeket készítenek együtt. Till már ezzel kiteszi a jelzést, hogy milyen humorra kell számítani és mennyire kell készpénznek venni a cselekményt: Barba egy poharat sem tud megfogni, de ez nem gátolja meg abban, hogy rohadt jól rajzoljon. A srácok megismerkednek Rupaszovval, akiről kiderül, hogy bérgyilkos, és egy Rados nevű, rottweilereivel ölő, szerb gengszternek dolgozik. Utóbbit Dr. Vitanovics Dusan agysebész alakítja, akinek lenyűgözően zseniális a feje és minden gesztusa, nem is tudom, magyar filmben láttam-e hozzá foghatóan briliáns főgonoszt valaha.

A három mozgássérült figura irreálisan hatékony, nagyon vicces bérgyilkoscsapattá verődik össze, amiben Zolikát részben az motiválja, hogy pénzt gyűjthessen életmentő gerincműtétjére, részben egyfajta apafigurára talál Rupaszovban, aki maga is érzelmi támpontot keres szétesett életében, ha ennek nincs is tudatában. Ahogy halad előre a film, a két figura egyre megejtőbb, és a mindig kiváló, most egészen gyengéd pillanatokat is felvillantó Thuróczy mellett Fenyvesi is abszolút megállja a helyét.


Thuróczy Szabolcs és Vitanovics Dusan


Az már a forgatáson kiderült, hogy Till nem fog a politikai túlkorrektség csapdájába esni csak azért, mert mozgássérültekről készít filmet, sőt, humorforrásként is használni fogja a figurák testi fogyatékosságait. Érzékenységét és jóízlését dicséri, ahogyan ezt megvalósította: olyan természetesnek láttatja Zolika és Barba Papa nem átlagos testét és mozgását, hogy ezek nagyon hamar a néző számára is teljesen megszokottá válnak, sőt, a szépségüket is meglátjuk. Eközben pedig folyamatosan szórja ránk a figurák testi jegyeire kihegyezett poénokat, amik nem válnak sem ízléstelenné, sem magamutogatóan polgárpukkasztóvá. Nyilvánvaló, hogy ezek is egy szeretetteli helyről jönnek, és működnek.


Vitanovics Dusan


Rados megbízásainak teljesítése, majd a vele való szükségszerű szembefordulás jelentik a cselekmény gerincét, de ahogy egymás után sorakoznak a gyakorlatilag értelmezhetetlen akciójelenetek (lehetetlen szögből lelőtt ellenfelek, követhetetlen verekedések – de ugye egy mesén az életszerűséget nem is érdemes számon kérni) és a három főhős életének hétköznapi, bájos kis epizódjai, olyan érzésem támadt, mintha mindez csak ürügy lenne arra, hogy Till Attila időt tölthessen a figurákkal, akiket ő is és mi is a szívünkbe zártunk. Ezeket a kis epizódokat iszonyú szellemes, de legtöbbször nem öncélú gegek dobják fel, a humor is karakterépítő és annak szolgálatában áll, hogy még közelebb kerüljünk hozzájuk. Ennek talán legerősebb példája a srácok elképesztő bénázásokkal tarkított kirándulása a Velencei tónál, amelynek során Fekete Ádám nyomja faarccal a fergeteges egysorosokat, de a röhögésből végül komoly emberi dráma bontakozik ki.

A Tiszta szívvel olyan film, aminek még a kisebb egyenetlenségek is jólállnak, azt viszont nem bánnám, ha Till Attila attól lenne még profibb rendező, hogy nem nyolcévente, hanem mondjuk kétévente csinál filmet.