Területet és befolyást veszített az Iszlám Állam

Fotó: MTI/EPA/SANA / -------------------

-

Sokan dezertálnak, a legfőbb vezető pedig hallgat. Nem mindenki osztja az amerikai kormányzat optimista értékelését.


Az Iszlám Állam (IÁ) veszít befolyásából és eddig uralt területeiből - mondta Brett McGurk, az amerikai elnök különmegbízottja. Az amerikai hírszerzési jelentések szerint az Iszlám Állam már elveszítette az ellenőrzést az eddig általa uralt területek legalább ötven százaléka fölött Irakban, és nem ura a helyzetnek az iraki-török határvidéken sem. McGurk szerint fogyatkozik a terrorszervezet tagjainak száma, és az Iszlám Állam is közzétesz videókat arról, hogy az egyes parancsnokok hogyan végzik ki a harcosaikat. Egyre több a dezertőr és jelentősen apadt azoknak a nyugati fiataloknak a száma, akik csatlakoznak a terrorszervezethez.

McGurk szerint mindezt az Iszlám Állam is elismeri a propagandaanyagaiban. Nemrég például felszólította híveit, hogy ne Szíriába, hanem Líbiába menjenek, ha csatlakozni akarnak a terrorszervezethez. Ám a terrorszervezet ott is defenzívába szorult. A líbiai egységkormányt támogató fegyveresek elfoglalták az Iszlám Állam legfontosabb támaszpontját, Szirt kikötőjét. A jórészt Miszrátából érkezett milicistákat “külföldi katonai tanácsadók”, köztük britek és amerikaiak segítik, mondta Mohamed al-Gaszri tábornok. Szerinte az Iszlám Állam helyi vezetői elmenekültek a sivatagba - abból az irányból a város nincs bekerítve.


Utcai harcok

A dzsihadisták zöme Szirtben maradt, és a város központjában folytatja a harcot. A kikötő öt kilométerre van a központtól. A házról házra előrenyomuló milicisták hátrakötött kezű, fejbe lőtt iszlamistákat találtak az egyik visszafoglalt laktanyában. Legalább hat holttest volt ott, és valószínűleg azért végezték ki őket, mert szökni akartak. A szélsőségesek egy konferenciaközpontban vonták össze fő erőiket, de a harc már az utolsó fázisában van.

Az Iszlám Állam "tartalék fővárosának" szánt Szirt elleni támadás május elején kezdődött. A milicisták közül azóta hatszázan megsebesültek vagy meghaltak. Az ellenség veszteségadatai nem ismeretesek, mint ahogy a létszámuk sem. Azt sem tudni, hogy hány civil rekedt a városban.

Az Iszlám Állam 2014. óta terjeszkedik Líbiában, területének legnagyobb kiterjedése mintegy 200 kilométer széles volt az északi tengerparton, az ország szívében.


Nem mindenki optimista

Csütörtökön meg nem erősített hírek arról szólta, hogy Abu Bakr al-Bagdadi megsebesült vagy akár meg is halt egy szír határ melletti légicsapásban. McGurk szerint "nincs ok feltételezni, hogy ne volna életben", bár az is fontos jel, hogy nem mondott beszédet a muszlim szent hónap, a ramadán kezdetekor.

Ám a kormányzat optimizmusát nem mindenki osztja. A képviselőház belbiztonsági bizottságának elnöke, a republikánus Michael McCaul úgy véli, szó sincs róla, hogy a terrorszervezet gyengülne. McCaul nemrégiben járt a térségben, és szerinte az Iszlám Állam kiterjesztette a befolyását, Észak-Afrikától egészen Pakisztánig. "Bárhol, ahol kudarcos, sikertelen államokat látunk, vagy hatalmi vákuum alakul ki, ott a terrorszervezet megjelenik és megveti a lábát" - mondta McCaul.