Terápiás kutyák segítenek az oregoni lövöldözés túlélőinek

-

Egyebek közt lelki terápiát segítő kutyákkal várják a visszatérő diákokat az Egyesült Államokban azon a főiskolán, ahol a múlt csütörtökön az egyik hallgató agyonlőtt kilenc embert, majd magával is végzett.


A tömeggyilkosság az Oregon állambeli Roseburgben, az Umpqua Közösségi Főiskolán történt. A megrázkódtatások feldolgozását hat golden retriever kutya és számos pszichológus fogja segíteni.


A tanítás a héten szünetel, csak jövő hétfőn kezdődik újra.

A Fehér Ház hétfőn tudatta: Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke pénteken ellátogat Roseburgbe, hogy személyesen találkozzon az áldozatok családjaival. Larry Lich, Roseburg polgármestere azt mondta, hogy ha valamelyik áldozat temetése az elnöki látogatás idején lesz, akkor Obama részt vesz a gyászszertartáson is.

Az eseményeknek eddig még egyetlen halottjától sem vettek végső búcsút. Az első temetés csütörtökön lesz, egy 33 éves férfié. Ő is diákja volt a felnőttképzést is nyújtó tanintézetnek, akárcsak a merénylő, aki összesen 9 diákkal – köztük magával – és egy tanárukkal végzett, kilenc embert pedig megsebesített.