Tényleg sokat dolgozunk, de jó ez nekünk?

Fotó: iStockphoto / twinsterphoto

-

Hangulatunk változása szinte teljesen leképezi a munkahetet. Hétfőn szorongunk, péntektől viszont kivirulunk. A szabadidőt viszont alapvetően akkor tartjuk értékesnek, ha van kikkel megosztani. Megoldás vagy csapda a kötetlen munkaidő? Mit nyertek a svéd vállalatok, amelyek bevezették a hatórás munkanapot? Egyáltalán, mi értelme megszakadni a munkában?


Ha valamikor, akkor tél közepén tényleg hajlamosak vagyunk igazságtalannak érezni az életet. Szürkeségben indulunk munkába, és sötétben ér véget a munkanap is, így könnyen lehet olyan érzésünk, mintha éjszakába nyúlóan túlóráznánk. A téli ünnepek után olyan, mintha egyetlen végeláthatatlan munkanappá állnának össze a heteink, amelyektől a hétvégén kívül nem sok mindent lehet várni.

Sokszor tűnik úgy, hogy a boldogság kulcsa, ha kevesebb időt töltenénk munkával. A közelmúlt szociológiai kutatásai viszont egyáltalán nem a vágyálmainkat látszanak alátámasztani. A Sociological Science-ben megjelent tanulmány alapján ugyanis az emberek nem tartják olyan értékesnek a szabadidőt, ha nem tudják másokkal megosztani. Vagyis hiába kapunk két szabadnapot hét közben, ha a barátaink csak a hétvégén érnek rá találkozni velünk. Az Egyesült Államokban a jelenség már nevet is kapott: Robert Putnam könyve alapján csak úgy emlegetik: bowling alone. Magyarul ezt nagyjából úgy írhatjuk körül, mint a szabadidőt, amelyet szívünk szerint aktívan töltenénk a barátainkkal, családtagjainkkal, de ők nem érnek rá.

A kedélyállapot és a munkahét összefüggéseiről már tudományos eredmények is rendelkezésre állnak. Két szociológus, Christobal Young és Chaeyoon Lim 500 ezer résztvevővel tesztelte, hogy miként változik az emberek kedélyállapota a hét folyamán. Az első méréseik szoros összefüggést mutattak a munkahéttel. Hétfőn mindenki stresszesebb és szorongóbb volt, csütörtökre viszont egyre jobb kedvűnek írta le magát. A válaszadók túlnyomó többsége pénteken volt a legvidámabb. Az emberek nagy része tehát tényleg szükséges rosszként éli meg a munkahetet, és felszabadulásként tekint a hétvégére. Ennél meglepőbb eredménye a kutatásnak, hogy ugyanez a minta ismétlődött a munkanélküliek esetében is. A kutatók ezt a fent említett bowling alone szindrómával magyarázták. Hiába lett volna több idejük a munkanélkülieknek, barátaik, családtagjaik nem értek rá velük társasági életet élni, ezért hét közben az ő kedélyállapotuk is rosszabb volt, mint hétvégén. A kutatók szerint ez a jelenség kicsit olyan, mintha csak nekünk lenne számítógépünk a barátaink közül. Hiába lenne rajta internet, hiába lennénk fenn a Facebookon, feleakkora értéke sem lenne, ha nem tudnánk rajta kapcsolatot tartani a többiekkel.

Második lépcsőben az emberek különböző aktivitásokkal töltött idejét vizsgálta a két szociológus. A válaszok az első eredményekre rímeltek: az emberek a hétvégén dupla annyi közös programot szerveztek, ami a hétköznapokhoz képest felével növelte meg a boldogságérzetüket.



Christobal Young és Chaeyoon Lim ezért tartja csapdahelyzetnek a nyugati országokban egyre népszerűbb kötetlen munkaidőt. A kötött munkaidő helyett a feladat elvégzésére koncentráló szemlélet gyenge pontja szerintük az, hogy teljesen átszövi az emberek életét. Mivel egy kötetlen munkaidőben dolgozó embernél nem határolódik el egymástól világosan a munka- és a szabadidő, előfordulhat, hogy a baráti iszogatás közepén riasztják egy munkával kapcsolatos e-maillel vagy telefonnal, ezért folyton készenlétben érzi magát. Mivel nem tud előre tervezni a szabadidejével, ezért nem is érzi olyan értékesnek, mint a kilenctől ötig dolgozó ismerősei, akiknek szabadok az estéik és a hétvégéik.

Sokszor ugyanebbe a csapdába esnek azok az egyedülállók is, akik esetleg kevésbé tudatosan gondolkodnak a szabadidejükről. Mivel a magányosan töltött szabadidő sokuknak nem számít olyan értékesnek, ezért a munkára is többet hajlandóak áldozni belőle. A felmérések szerint ők családos kollégáiknál sokkal rugalmasabban alá tudják rendelni magukat a munkahelyi kihívásoknak. Sok esetben az otthonukhoz is kevésbé ragaszkodnak. Ha kell, túlóráznak, ha a munka úgy kívánja, akkor különösebb nehézség nélkül utaznak messzebbre, vagy akár hosszabb időre is hajlandóak másik országba költözni. Legtöbbször csak magukról kell gondoskodniuk, ezért bátrabban vállalnak kockázatot, például egy új vállalkozás indítását. Részben ezek az okok magyarázzák, hogy miért olyan jó munkaerők az egyedülállók. Az amerikai közgazdász, Edward Yardeni 2012-ben megjelent tanulmányában az amerikai szingli életforma gazdasági hatásait vizsgálta. A hivatalos statisztikák szerint ebben az évben az amerikai társadalom 27,5 százaléka élt egyszemélyes háztartásban, az ő munkaerejükből és rugalmasságukból az Egyesült Államok gazdasága meglehetősen sokat profitált.



A munka éllovasai

A fejlett nyugati országok közül az Egyesült Államokban az egyik legmagasabb az egy főre jutó éves munkaórák száma. Sok amerikai küzd a munka és magánélet összeegyeztetésével, de a jelenség korántsem olyan súlyos, mint Japánban, ahol az emberek szabályosan belehalnak a többletmunkába. Az 1970-es évek óta neve is van a jelenségnek: karosiként emlegetik azokat az eseteket, amikor valaki a többletmunka okozta stressztől és egészségügyi problémáktól hal meg. Évente több száz hasonló halálesetet regisztrálnak az országban, és e felett már a kormány sem tud elsiklani. Annál is inkább, mert egyre szaporodnak a karosi miatt meghalt dolgozók hozzátartozóinak a kártérítési perei a bíróságokon. A japán kormány legutóbbi statisztikái szerint a munkavállalók közel 23 százaléka dolgozik 50 óránál többet hetente, és sokan teljesen elfeledkeznek a pihenésről: 2013-ban az alkalmazottak 16 százaléka egyáltalán nem vett ki fizetett szabadságot. A munkaközpontú szemlélettel párhuzamosan nő a tudatosan egyedülálló japán fiatalok száma. A legutóbbi felmérések szerint a 18 és 34 év közötti férfiak több mint 60 százaléka, a hasonló korú nők több mint fele él tudatosan pár nélkül Japánban.



A magyarok sem véletlenül panaszkodnak a munkára

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tavaly közzé tett jelentése alapján a magyarok többletmunkával kapcsolatos panaszáradata sem alaptalan. Évente átlagosan 1980 órát töltünk munkával, ezzel hetedikek vagyunk a világ legtöbbet dolgozó országainak ranglistáján. Európában csak Görögországban és Lengyelországban dolgoznak nálunk többet az emberek. A kontraszt még nagyobb, ha körbenézünk egy kicsit a szomszédos országokban. Szlovákiában például 1793, Csehországban 1774 óra, Ausztriában pedig 1600 óra az egy főre jutós éves munkaórák száma.

Szóval nem teljesen alaptalanul érezzük, hogy a munka eluralkodik az életünk felett – még akkor is, ha sikerül fixen tartanunk magunkat a nyolcórás munkanapokhoz. Pedig egy munkanapnak nem is kell nyolcórásnak lennie. Svédországban kísérleti jelleggel több nagyvállalat és egészségügyi intézmény is bevezette tavaly a hatórás munkavégzést. Az első tapasztalatok szerint ezzel nem hogy csökkent, hanem több esetben inkább nőtt az alkalmazottak teljesítménye. Egy stockholmi fejlesztőcég igazgatója például azt nyilatkozta a Science Alertnek, hogy sokkal fókuszáltabbnak látja dolgozóit a hatórás munkarend bevezetése óta. A hatórás munkanap alatt csak minimális szüneteket tartanak a dolgozók, és szinte egyáltalán nem nyitják meg a közösségi oldalakat sem. Ráadásul a Filimundus igazgatója szerint mindezt nem vállalati nyomásra, hanem önként teszik. Látják a munkaidő végét, ezért koncentráltabban dolgoznak, és jobban értékelik a fennmaradó szabadidőt is.

„Nyolc órán keresztül koncentrálni egy feladatra óriási kihívás az agynak, ezért rendszeres időrabló tevékenységekkel szakítjuk meg a munkanapot. Ironikus, hogy eközben elfolyik a nap, és éppen a magánéletünk menedzselésére nem marad már elég időnk és energiánk” – indokolta a vállalat döntését az igazgató.

Bár itthon egyelőre még csak sóvároghatunk egy svédhez hasonló munkamodell után, néhány tudatos lépéssel megelőzhetjük, hogy teljesen eluralkodjon a munka az életünk felett:

  • Munkakezdéskor próbáljuk áttekinteni a feladatokat, meghatározni az elvégzésükhöz szükséges időt, és lehetőleg a nap végén is tartani magunkat a reggel eltervezett távozási időponthoz.
  • Munka közben próbáljunk nem elkalandozni, ehhez jó kezdet, ha kilépünk a Facebookból.
  • Több kutatás is igazolta a közelmúltban, hogy az emberi agy nem képes nyolc órán át egyfolytában koncentrálni. A hatékonyság érdekében jobb tudatosan kisebb szüneteket beiktatni, mint egyszer csak azon kapni magunkat, hogy órák óta állatos videókat nézegetünk.
  • Nem csak hétvégékből áll a szabadidőnk, ezért ne mondjunk le teljesen a hétköznap estékről. Ha már hétvégén, jó előre leszervezünk egy-két hétköznap esti programot a következő hétre, azzal magunkat is kényszerítjük egy kicsit a munkaidő betartására.
  • Ha jól osztjuk be a napot, nagy valószínűséggel végzünk feladatainkkal a nap végére. Ha ez minden igyekezetünk és koncentrációnk ellenére sem sikerül, akkor valószínűleg teljesíthetetlenül sok munkát sóznak ránk a főnökeink. Nem árt vigyázni, mert ha tartósan feláldozzuk a munka oltárán a szabadidőnket, akkor a fenti kutatás eredményei szerint ördögi körbe kerülhetünk: elmaradoznak mellőlünk barátaink, és előbb-utóbb már nem lesz kivel eltölteni a szabadidőt, ami miatt ismét csak a munkába menekülünk majd.