Tényleg olyan nehéz szeretni?

Fotó: AFP / KARIM JAAFAR

-

Nem érdemtelenül került a világranglista elejére, nem játszik élvezhetetlen teniszt, és volt rengeteg emberi pillanata, ami tökéletesen alkalmassá tette volna arra, hogy a szurkolók beleszeressenek. A tenisz világának egyik legnagyobb rejtélye, hogy Novak Djokovicot mégsem szeretik. Próbáltuk megfejteni, miért nem.


Novak Djokovic tudja, hogyan kell kiszolgálni a közönséget. A paródiaérzéke legendás, és a ritmusérzéke miatt sincs oka szégyenkezni. Azonnal benne volt például a buliban, amikor a US Open második körében egy rajongó félbe szakította a győzelmi interjúját, és felkérte egy táncra. Djokovic magától értetődő lelkesedéssel rázta a csípőjét a Gangnam Style ritmusára, és lobogtatta a kezébe nyomott I love New York feliratú pólót, az előtt a New York-i közönség előtt, amely különösen kegyetlen, ha amúgy Djokovicról kell véleményt nyilvánítani.



A lehengerlő tánc után pár nappal megtette azt, amivel valóban meg lehet dobogtatni egy teniszrajongó szívét, és megnyerte a US Opent. És ha mindez nem lett volna elég, nem sokkal a torna után a Facebookon posztolt még egy hihetetlenül cuki fotót a kisfiáról, akivel épp megbeszélték a New Yorkban történteket.


A little post tournament hang time with my boy :) He says just the right things to make a wonderful day even better!...

Posted by Novak Djokovic on Tuesday, September 15, 2015

És azt említettük, hogy a beceneve:


Djoker?

Novak Djokovicon ezek után fürtökben kellene lógniuk a rajongóknak, de ő még mindig csak a tiszteletüket vívta ki, (tíz Grand Slam-győzelem azért már tiszteletet parancsol), a szeretetükre azonban egyelőre hiába hajt. Különösen, ha – mint legutóbb New Yorkban – az imádott Roger Federerrel áll szemben.


Az egyetemes érvényű művész Roger Federer mellett


Az Arthur Ashe stadion közönsége a US Open döntőjén nyújtott teljesítményével aligha pályázhatna fair play díjra. A Federer-Djokovic meccs alatt ujjongtak a szerb minden hibájánál, és néha még a szerváit is megzavarták. A New York-i közönség egyébként is sokkal nyersebben nyilvánít véleményt, mint mondjuk a wimbledoni, de amit Djokovic kapott, még így is a bunkóság határát súrolta. A szerb a korábbi évek tapasztalatai alapján számolt ezzel, és készült is, kénytelen volt ugyanis kitalálni valamit, hogy bírja idegekkel. Ezért trükközött. „Azt kiabálták, Roger!, én meg azt képzeltem, hogy azt kiabálják, Novak!” – vallotta be egy interjúban.

Ez az ellenséges hangulat azonban nem New York sajátossága, Djokovic jól ismeri ezt a reakciót Melbourne-ből, Párizsból és Wimbledonból is, olyan meccsekről is, ahol nem Federer, hanem mondjuk Rafael Nadal, Andy Murray vagy Stan Wawrinka áll vele szemben.

Novak Djokovic másodszor nyert Flushing Meadows-ban, ez volt a tizedik Grand Slam-győzelme az elmúlt majdnem nyolc év alatt (idén a harmadik), és már most biztos, hogy az idei évet is a világranglista élén fogja zárni. Ezeket a sikereket azonban úgy érte el, hogy a közönség szinte kivétel nélkül az ellenfelét támogatta.



A Djokovic iránti utálatot már a közösségi oldalak is becsatornázták. A Facebookon létezik egy Utálom Novak Djokovicot-oldal, igaz, úgy egy évvel ezelőtt frissült utoljára, de így is sok tanulságos posztot tartalmaz, amely magyarázatot adhat a szerbet övező makacs ellenszenvre. Bár az oldal bemutatkozása a minimumra szorítkozik (Utálom: a játékát, az arcát, a haját), a bejegyzések is kimerülnek abban, hogy tobzódnak a kárörömben. (A kedvencünk: Aki Uniqlót visel, nem érdemli meg, hogy megnyerje a Roland Garrost.)

Megpróbáltunk ennél azért árnyaltabb magyarázatokat találni arra, hogy Djokovic miért nem a rajongók szíve csücske még most, teniszkarrieréjnek a csúcsán sem.


De miért?

Novak Djokovic belépője nem volt egyszerű, hiszen egy olyan korszakban kezdett el kiemelkedni a tömegből, amelyben a szurkolókat és a trófeákat Roger Federer és Rafael Nadal osztotta fel egymás közt. Lehet, hogy a rajongók egyszerűen még nem álltak készen arra, hogy elbukni lássák a hőseiket, így a dühüket Djokovicon töltik ki, aki egyre többször tesz keresztbe Federer és Nadal Grand Slam-álmainak. Vagy az is lehet, hogy annyi érzelmet öltek Federer és Nadal támogatásába, hogy Djokovicnak már nem maradt belőle. A szurkolók viselkedése már csak ilyen megmagyarázhatatlan.


Kutya, gyerek, cukiság

My boy's first horse riding lessons lol #DaddyDuty Prvi čas jahanja za mog mališu :D Tata u ulozi konjića!

Posted by Novak Djokovic on Friday, May 29, 2015

Djokovicnak azért volt pár olyan húzása, amivel nem feltétlenül állította a maga oldalára az embereket. Nagyon széles volt például az ellenfelei megzavarására irányuló lélektani arzenálja a sérülés szimulálásától kezdve a kritikus labdamenetek előtt idegesítően elhúzott szervákig, a sportszerűségét így rendre kétségbe vonták. Djokovic sokszor még a győzelmi örömében sem tudott szimpatikus lenni, legalábbis sokan figyelték ellenszenvvel, amikor a Rafael Nadal elleni 2012-es Melbourne-i győzelembe után letépte magáról a pólóját.

Vannak olyan elméletek, hogy a haja vagy épp a markánsan délkelet-európai arca miatt nem tudják szeretni. A legnyilvánvalóbb utálat azonban valószínűleg abból fakad, hogy Djokovic nem hagyja nyerni a többieket. Minél jobban menetelt, minél nagyobbakat nyert, annál jobban utálták. De az is lehet, hogy a szerb egyszerűen csak sok volt a Federer kimért eleganciájához szokott közönségnek. Djokovic ugyanis sosem csinált titkot az érzelmeiből – a kirohanásaiból, ordibálásaiból, hisztijeiből nagyon sokan kaptak sokkoló ízelítőt a pályán. De menet közben rájött arra is, hogy kezelnie kell az érzelmeit, legalábbis bizonyos keretek között – nemcsak azért, mert így szerethetőbb lesz a szurkolók szemében, hanem azért is, mert így nagyobb esélye van nyerni.


djokovic


„Rengeteg érzelmet élek meg a pályán, mint mindenki más. Azt hiszem, idővel sikerült megtanulnom, hogyan használjam a tapasztalásaimat, és hogyan kezeljem ezt a nyomást a kemény pillanatokban. De azt is gondolom, hogy ennek szoros köze van a személyiségemhez, és ahhoz, hogy nem igazán hétköznapi körülmények között nőttem fel, valószínűleg más háttérrel, mint a legtöbb srác – mondta a US Open döntő után a gyerekkorában dúló délszláv háborúra utalva. – Ezek a körülmények alakítottak engem, a személyiségemet, és ezekből az emlékekből merítem az erőt az olyan alkalmakra, mint amilyen a mostani is volt.” Djokovic tisztában volt azzal, hogy az idei US Open döntőjében nemcsak azért volt nehéz dolga, mert Federerrel állt szemben, hanem azért is, mert a közönség is Federer mögött állt. „Úgy mentem ki a pályára, hogy tudtam, mi vár rám. Mentálisan felkészültem rá, és azt hiszem ez segített megőrizni a hidegvéremet a legkeményebb pillanatokban.”


Nem elég, hogy meccs közben el kell viselnie a szurkolók beszólogatásait, még a meccs utáni interjúkban is kikérik a véleményét a közönség viselkedéséről. Az biztos, hogy bár nyomot hagy rajta ez a fajta szurkolói ellenségesség, ma már megtanulta elegánsan kezelni a helyzetet. New Yorkban legutóbb azok után, hogy az ellene drukkoló közönség előtt legyőzte Federert, nem kezdett szemrehányást tenni a nézőknek, hanem csak ennyit mondott:


Bárhol játszom is, szerintem logikus, hogy a többség egy olyan nagy játékosnak és bajnoknak szurkol, mint Roger.

Csakhogy minél több szó esik arról, hogy szegény bajnokot nem szeretik az emberek, annál inkább napirenden maradnak a vele szembeni ellenérzések.


Tényleg próbálkozik

Pedig Djokovicnak nemcsak tehetsége, hanem személyisége is van – egyesek szerint az egyetlen a mai teniszben, aki nem unalmas. Nehéz például fapofával végignézni, amikor Maria Sarapovát vagy Rafael Nadalt utánozza. Mások viszont nem a poént látják benne, hanem az arroganciát. Persze a személyisége néha irritáló intenzitással nyilvánul meg: túl sok érzelem, túl sok arrogancia, túl sok tetszeni akarás. Djokovic az, aki nem feltétlenül azért cserél pólót meccs közben, mert szükség van a cserére, hanem mert ebből egy rövid show-műsort tud összehozni. Tud őrjöngeni, ütőt törni, ordibálni.


2015 Australian Open - Day 14


A siker viszont nyomot hagyott a személyiségén, ma legalábbis már sokkal érettebbnek tűnik, mint öt évvel ezelőtt, amikor ostromolni kezdte Federer és Nadal szobrát. Ugyanez a siker viszont ellenszenvet váltott ki Federer és Nadal rajongóiból, akik nehezen emésztették meg, hogy a szerb nemcsak beérte, hanem meg is előzte a hőseiket. Abba a történelembe ugyanis, amelyet Federer vagy Nadal ír, Djokovic is visszavonhatatlanul beleírta magát, és ezzel alakítja is az örökségüket.


Novak Djokovic; Roger Federer


Ma már talán Djokovic is tisztában van azzal, hogy az egyetemes érvényű művészként elkönyvelt Federerrel szemben csakis a gonosz szerepét játszhatja el, és a Federer-rajongók szemében ezt csak súlyosbítja, hogy a legutóbbi három fontos meccsüket – a 2014-es és 2015-ös wimbledoni, és az idei US Open döntőt – is Djokovic nyerte. Federer 17 Grand Slam-győzelemmel még mindig érinthetetlennek tűnik, de a most 28 éves Djokovicnak feltehetően egyre többször fordul meg a fejében, hogy az a 17-es szám talán nem is olyan elérhetetlen, amivel megint csak nem lopja be magát a svájci rajongóinak a szívébe.

Úgy tűnik, a közönség csak akkor enyhül meg, amikor vert helyzetben van, mint idén a Roland Garros döntőjében, ahol a győzelem sehogy sem akar összejönni a szerb világelsőnek. Úgy állt szemben Stan Wawrinkával, hogy korábban már minden erejét beleadta a Rafael Nadal és Andy Murray elleni győzelembe is. A közönség is érezte, hogy nincs meg benne olyan átütőerő, amivel máskor diktálja a meccsek tempóját, és tudták azt is, mennyire fájóan szeretné megszerezni a Roland Garros trófeáját. Mivel azonban az ilyen vert helyzetek mostanában nem túl gyakoriak Djokovic karrierjének ebben a szakaszban, sok együttérzésre aligha számíthat. A Roland Garroson azonban kapott egy kis ízelítőt abból, hogy milyen lenne, ha szeretnék.



Az elmúlt években Federernek, Nadalnak, Murraynek és Wawrinkának, sőt még Cilicnek is voltak ugyan jó pillanatai, de Djokovic elsősége tulajdonképpen megkérdőjelezhetetlen volt. Valamiért azonban még mindig nem tud olyan ellenállhatatlan vonzerőt sugározni magából, mint az örökifjú Roger Federer. Ráadásul, ahogy a New York Times megjegyzi, Djokovic minden győzelme után szinte túlpörgeti az ellenfelei iránti alázatot, a családja és az edzői csapata iránti hálát, és még az őt kifütyülő közönséghez is van egy-két jó szava, mintha csak esdekelne a szeretetükért.

Simán lehet, hogy ha Djokovic egyszer majd begyűjti a 18. Grand Slam-győzelmét is, a szurkolóknak még mindig az lesz a bajuk, hogy ő nem Federer vagy Nadal. Addig is lubickolhat a rossz fiú szerepében – végül is ez egész jó játékot hoz ki belőle. A szurkolók ellenszenvére pedig úgysincs logikus magyarázat, néha egyszerűen csak furcsák.