Tényleg merényletet akartak végrehajtani Orbán Viktor ellen

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

A Népszabadság úgy tudja, hogy a miniszterelnököt egy rendezvényről kellett kimenteni, és utána kapták el a két férfit.


Valóban merényletre készülhetett az a két hatvanas éveiben járó férfi, akit még november végén tartóztatott le a TEK. A Népszabadság információi szerint az állítólagos merénylet tervezett helyéről a terrorelhárítók jó előre „kimenekítették” Orbán Viktort, és ezután kapták el a helyszíntől távol a Magyar Nemzeti Hadsereg két aktivistáját.


A lap azt is tudni véli, hogy a TEK elfogásaival ellentétben a két férfi megkísérelhette az ellenállást, arra is volt idejük, hogy szétszórják a náluk lévő lőszerek egy részét.

A két férfinál tartott házkutatás során olyan bizonyítékok kerültek elő, amelyek eltökéltségről, kétségbevonhatatlan szándékról árulkodtak. A merénylet tervezett időpontja előtt a viselkedésük is megváltozott: elszántak, céltudatosak, zárkózottabbak és fegyelmezettebbek lettek.

Ezért a gyanú, hogy merényletre készültek, akkor is fennáll, ha egyelőre még csak lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsítják őket – mondta a Népszabadságnak egy belügyi forrása.

November végén két olyan csoportnál is lecsapott a TEK, akiknél fegyvert találtak. Az egyikről hamarosan kiderült, hogy négy magyar és felvidéki fiatal, akik háborús relikviákat gyűjtöttek. Ők szabadlábon védekezhetnek.