Télen is lehet majd rúdugrani Tatabányán

Fotó: AFP / THIERRY ZOCCOLAN

-

A Tatabányai Sport Club 133 millió forintos költséggel megkezdte egy csarnok építését, ahol téli hónapokban is edzhetnek a klub távolugrói, magasugrói és rúdugrói – mondta a város polgármestere.


Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) hozzátette, a 33 méter hosszú, földszintes, acélszerkezetű csarnok rekortán burkolatot kap, és egyszerre 30 sportolót lesz képes befogadni.

Az épülő 600 négyzetméteres ugrócsarnok a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) által terveztetett prototípus, a szövetség első ilyen jellegű építménye. Különlegessége, hogy a rúdugrás gyakorlását is lehetővé teszi - mondta Sámuel Botond, a TSC elnöke.

A 133 millió forintból megvalósuló fejlesztést a MASZ 90 millió forinttal támogatta, a fennmaradó összeget az önkormányzat saját forrásaiból teremtette elő. A Grosics Gyula Stadion és a Földi Imre Sportcsarnok szomszédságában épülő létesítményt várhatóan május végén adják át.

A Tatabányai Sport Club 106 éves, 11 szakosztályban 1200-nál több igazolt versenyzője van. Kiemelt sportágai: atlétika, birkózás, női kézilabda, ökölvívás, súlyemelés és vívás.