Tehénért cserébe vinnék Obama lányát

Fotó: MTI/EPA/EFE / MAURICIO DUENAS CASTANEDA

-

Az idősebbik lányra pályázik egy kenyai ügyvéd. Megtanítaná tehenet fejni.Kislánykora óta érdeklődik a lány iránt.


Ötven tehenet, 70 juhot és 30 kecskét kínált Barack Obama amerikai elnök 16 éves lánya, Malia kezéért egy fiatal kenyai ügyvéd – írta kedden a The Nairobian című kenyai újság.

„2008 óta érdeklődöm iránta” – mondta Felix Kiprono a lapnak adott interjúban. Ebben az időben Obama első elnökségéért kampányolt, és a lánya, Malia, mindössze tízéves volt. „Azóta senkivel sem jártam, és megígértem, hogy hű leszek hozzá. Elmondtam ezt a családomnak is, és készek segíteni nekem összegyűjteni a lányért fizetendő díjat.”

Kiprono abban bízik, Obama júliusi kenyai látogatására magával viszi a lányát is. Akkor akarja megkérni a kezét. Szerinte számíthat, hogy Obama apai nagyanyja ma is a nyugat-kenyai Kogelóban él.


Az emberek azt hihetnék, hogy az Obama család pénze érdekel, de ez nem igaz. Őszinte a szerelmem

A férfi egyszerű életmódra vágyik, és ha sikerül elvenni a lányt, megtanítaná tehenet fejni, kukoricakenyeret sütni és aludttejet készíteni, mert azt szerinte minden kalendzsin nő tud.