Tegyél le egy képernyőt a diákok elé, és imádni fogják!

Fotó: PAGEO / Hajnal András

-

A diákok unatkoznak az iskolában. Ez a kijelentés annyira közhelyesnek tűnik, hogy nem is tulajdonítunk neki különösebb jelentőséget, Sandy Speicher szerint azonban ez nagy hiba. Az IDEO dizájncég oktatási szakértője szerint mindenkit rá lehet venni arra, hogy megoldásokat keressen a körülötte levő világ problémáira. Az amerikai szakember a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány budapesti rendezvényén adott elő, ezután beszélgettünk vele.


Előadásában arról beszélt: az oktatás egyik fontos problémája, hogy minden újítás ellenére a diákok még ma is unatkoznak az iskolában.

Amikor az emberek az oktatási reformról beszélnek, sok teljesen eltérő szempont vetődik fel. Van, aki a globális versenyképességi listákat figyeli, és ott szeretne előrelépni. Van, aki a gazdasági előnyöket szeretne elérni jól képzett munkaerővel. A diákok nézőpontja viszont háttérbe szorul, pedig – emlékezzünk csak vissza – sokszor mi is azt éreztük, hogy az érdeklődésünk felkeltése helyett inkább csak végiglökdöstek minket az iskolákon. A szülők is tudják ezt, csak azt gondolják, ez a normális, ezért ezt erőltetik a mai fiatalokra is.


Sandy Speicher, PAGEO

Ötletek dizájnmódszerrel

Az IDEO-t 1991-ben alapították a Szilícium-völgyben, a dizájncég nevéhez köthető az Apple első számítógépes egerének megtervezése is. A mára több mint hatszáz fősre duzzadt, nemzetközi szinten is terjeszkedő cég nem csak a formatervezésben vált ismertté: ma már szervezetépítésben is hírnévre tettek szert. Az IDEO alapítója, David Kelley ehhez az úgynevezett design thinking, vagyis a tervezésalapú gondolkodás módszerét alkalmazza.

A mostani diákoknak azonban sokkal több lehetőségük van, sokkal több dologgal le tudják foglalni magukat, így ha unatkoznak, inkább másra figyelnek, nem a tanulásra. Pedig ha sikerül felkelteni az érdeklődésüket, az nagyban segíti a tanulást is. Már ezért is érdemes megreformálni az oktatási rendszert.

Több lehetőségük van a diákoknak. Ez azonban igaz a tanárokra is. De kihasználják ezeket?

Makacsul tartja magát az az elgondolás, hogy a tanárok nem nagyon értenek a modern technológiához. Én viszont azt tapasztaltam, nagyon is tudják, milyen eszközökhöz nyúljanak. Ám rossz oldalról fogjuk meg a kérdést: ők nem a technológiától félnek, inkább attól, hogy az eszközök miatt feleslegessé válik a munkájuk. Ehelyett azt kell elérnünk, hogy segítsék őket.

Le lehet cserélni a tanárokat gépekkel?

Nem hiszem. Gondolja csak végig: volt olyan tanulást segítő eszköz valaha, amelyik inspirálta volna a diákot? Nem. Csak egy tanár képes erre. Az emberi kapcsolatok számítanak, de ez nem zárja ki a technikai vívmányok alkalmazását.

Peruban, Indiában és az Egyesült Államokban is vett részt oktatási rendszerek megújításában. Nagyon távolinak tűnnek ezek az országok, de tényleg ennyire eltérnek egymástól?

Rengeteg hasonlóság van. A diákok például mindenütt szeretnék, ha bevonnák őket. Ez persze mindenhol mást jelent, de az eszközök hasonlóak.



Az egyik ilyen eszköz az önök által elindított Design for Change (Dizájn a változásért) verseny, amelyben diákcsoportok vállalkoznak társadalmi kezdeményezésekre. Mi ennek a lényege?

A program négy kulcsszava fejezi ezt ki: érezd, képzeld el, tedd meg és oszd meg! Egyszerű alapelv: nézz körül a környezetben, és vedd észre a problémákat! Képzeld el, hogyan segíthetnél, és ezt vidd is végig! Aztán ezt oszd is meg a többiekkel! Ez a módszer meglepően sok problémára alkalmazható. Van, ahol ez egy közlekedési dugó volt, de az írástudatlanságra, az alkoholizmusra is próbáltak megoldást találni a csoportok, amelyek tagjai jellemzően 10–13 évesek. A mozgalom Indiából indult, de ma már harminc országban zajlik, és nyilván óriásiak a különbségek. A finn diákok a halászok gondjait igyekeznek orvosolni, Bhutánban az analfabétákét, Mexikóban az erőszakos zaklatásra próbáltak megoldást találni. Óriásiak az eltérések, a lényeg mégis ugyanaz: felismerik, hogy képesek jobbá tenni a körülöttük levő világot, és meg is tudják tervezni az ehhez vezető megoldásokat.

Ez a tervezés a vezérelve az önök által indított reformoknak is. A design thinking, vagyis a tervezői gondolkodás a hasonlóságokra épít, vagy éppen a különbségekre?

Úgy érzem, ez a fajta gondolkodásmód az univerzális dolgokra épít, de ihletet merít a szélsőségekből is. Mondok egy példát: nem feltétlenül azért vizsgálunk meg egy olyan társadalmat, amelynek a tagjai nem férnek hozzá a technológiai vívmányokhoz, mert meg szeretnénk újítani, hanem inspirációt merítünk abból, ahogyan ők élnek, ahogyan megoldják a problémáikat. De például a már említett versenyben is az indiai falvakban a fiatalok olyan problémákra kerestek megoldásokat, amelyeknek én még a létezésével sem voltam tisztában. Ebből sokat tanulok. Egy iskolában például a diákok megismerkedtek a konyhában dolgozó nőkkel, és amikor megtudták, hogy se írni, se olvasni nem tudnak, kidolgoztak egy programot, amelynek a segítségével legalább alapvető dolgokra megtanították őket.

És mi inspirálja a diákokat? Ebben van különbség az Egyesült Államok és Peru között?

Egy biztos: tegyél le egy képernyőt eléjük, és imádni fogják. Mutasd meg nekik a Khan Academyt, és ott ragadnak előtte. A peruiaknak például nincs otthon internetük, számítógépük, az adatok mégis azt mutatták, hogy 85 százalékuk felcsatlakozott az iskolaidőn kívül a Khan Academyre, vagy legalábbis megpróbálta. Van ebben valami szeretni való: ha tanulni szeretnének, megtalálják a módját.


Szárnyal a Khan Academy

Saját unokatestvérét próbálta segíteni a matektanulásban Salman Khan, az amerikai kockázatitőke-elemző: kis leckéit videóra is felvette, és feltette a YouTube-ra. Ez indította el még 2006-ban Khan robbanásszerű karrierjét: a világ leghíresebb korrepetáló tanárának ma már 10 millió „tanítványa” van világszerte. Internetes oldalán több ezer oktatóanyag található, ezeket 23 nyelvre fordították le, videóit pedig 65 nyelven nézhetik a diákok. A Khan Academy alapítványokból fenntartott nonprofit szervezet.


Egy fontos problémára utalt az előbb: a pénz hiányára. Ezt hogyan tudják áthidalni a design thinking módszerével?

A pénzhiány mindenkit érint, de azért az iskolák mindenhol vásárolnak számítógépet. És talán nem is az eszköz a legfontosabb, hanem az internetelérés.

Magyarország, Európa részeként, valahol Peru és az Egyesült Államok között helyezkedik el. Itt mi nehezíti vagy éppen könnyíti az oktatás megújítását?

Európa nagyon büszke a hagyományaira, és ennek tudható be az is, hogy óvatosan kezdenek bele minden újításba. Az USA-ban néha csak úgy próbaképp újítanak, Európában egyfajta bölcsesség van emögött.

Vagy félelem?

Jó, az is, de nevezzük inkább bölcsességnek.


Európai szemmel igazán sokrétűnek tűnik az a cég is, ahol ön dolgozik. Az IDEO alapvetően designtanácsadó, ám elég tág értelemben, hiszen a kaliforniai társaság tervezte az Apple első egerét és dolgozott ki egy egészségügyi reformtervet is Szingapúr számára. Hogy jön össze a kettő?

Talán azért tudjuk ezt megtenni, mert sok mindenbe belevágunk. Ha egy dologra fókuszálnánk, túl sokan tudnánk róla, és ez akadályt is jelentene abban, hogy forradalmian megváltoztassuk. Ezért olyan emberekkel dolgozunk, akiknek igazán elmélyült tudásuk van a dizájnban. Ez azonban nem csupán ipari formatervezést jelent, hanem interaktív, üzleti dizájnt, kutatást ezen a téren. És olyan embereket is segítségül hívunk, akik igazán tisztában vannak azzal, hogy a saját szakterületükön – legyen szó számítógépekről vagy egészségügyi ellátásról – mire van szükség. A társadalomtudós például beazonosítja a szükségletet, a tervező ennek alapján megtervezi az eszközt, az interaktív dizájner pedig kialakít egy telefonos alkalmazást. A gondolat emögött az, hogy ugyanaz a kreativitás, amelynek a segítségével tárgyakat tervezünk, rendszerek kialakításánál is a szolgálatunkra lehet.

Ennek a típusú innovációnak a legizgalmasabb formája ma az Uberhez vagy az AirBnB-hez hasonló vállalkozások, vagyis a közösségi gazdaság terjedése. Ennél is izgalmasabbnak tűnik azonban az a vita, amelyet ezek a cégek kiváltottak az egyes országokban. Ha azt kapná feladatul, hogy segítsen egy mindkét fél számára elfogadható szabályozást kialakítani, hogyan látna hozzá?

Ha azt vesszük, ezek a cégek milyen gyorsan terjedtek el világszerte, az az innováció sikeres példája. A szabályok viszont nem véletlenül léteznek, hiszen ezek képesek megvédeni – vagy néha tönkretenni – az embereket és a rendszereket is. De nagyon nagy a kockázata annak, ha az országok nem képesek felismerni, hogy ezek a cégek életképesek, hiszen az emberek igényeit kielégítő szolgáltatásokat nyújtanak, és ehelyett inkább tiltani próbálják őket. A világ mindig változni fog, ezért újfajta hozzáállásra van szükség.



Oktatási reform másképp

Sandy Schpeicher az IDEO oktatási részlegének ügyvezetőjeként innovatív és hiánypótló oktatási rendszerek kifejlesztésén dolgozik, amelyek nemcsak a tehetségek gondozását teszik hatékonyabbá, de a helyi társadalmi problémákra is igyekeznek megoldást találni. Egyik legnagyobb projektje Peru oktatáspolitikai reformja volt, ahol a világ egyik legrosszabb iskolarendszeréből sikerült az eltérő igényeknek megfelelő, ugyanakkor megfizethető oktatást kialakítani. Emellett szegény gyerekek iskoláztatásán dolgozott Indiában, San Franciscóban pedig a digitális technika oktatásbeli alkalmazását erősítő fejlesztésben és a közétkeztetés újragondolásában vett részt.

Sandy Speicher a kaliforniai Stanford Egyetemen pedagógiát, a Washington Egyetemen pedig vizuális kommunikációt tanított. Az IDEO mellett a Stanford dizájnintézetének szakértője.