Technológiát és tudást azért, hogy pénzt csináljanak a big datából

-

A címben megfogalmazott gondolat a lényege röviden az SAP startup programjának, amely tavaly óta Magyarországon is elérhető. A német informatikai óriás a nagy tömegű adatok villámgyors feldolgozására képes HANA technológiát bocsátja a startupok rendelkezésére azért, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki belőle. A tét nem kicsi: az SAP 2,4 milliárd dollárral akár még egy exitben is segíthet, azaz felvásárolja a legjobbakat.


A HANA big data kezelésre alkalmas technológia nem kispályásoknak készült. Ezt használja az eBay, a Spar vagy az Airbus. Ehhez juthatnak hozzá ingyen a feltörekvő cégek. 2015 óta Magyarországon is. Az SAP technológiát, tudást, sőt még segítséget is nyújt azért, hogy akár a világpiacon is értékesíteni tudják a megoldásukat a magyar startupok és pénzt csináljanak a big datából, cserébe csak egy dolgot kérnek: dolgozzanak keményen. A cég tehát nem fiatal álmodozókat keres, hanem olyanokat, akik már letettek valamit az asztalra. Nem véletlen, hogy a legjobbakat akár fel is vásárolhatják. A vállalat kockázati tőke részlegét nemrég tolták meg újabb 1 milliárd dollárral, így már 2,4 milliárd áll rendelkezésre ilyen célból.

A startup programon belül a fiatal vállalkozások a saját, big data jellegű ötletüket tudják megvalósítani a HANA CLoud Platform segítségével. Világszerte már közel 3000 startup lépett be a programba, méghozzá 25 különböző iparágból.

A legmodernebb prediktív és valós idejű analitikát biztosító megoldáshoz viszonylag könnyen hozzájuthatnak az arra érdemesek. A SAP startup programja nagyjából úgy néz ki, hogy jelentkezünk egy SAP fórumra, ahol megismerhetjük mit tettek már le az asztalra többiek a HANA használatával és milyen kereskedelmi szempontokból is értékes megoldások születtek. Egyúttal egy prototípus workshopon is részt vehetünk az SAP mérnökeivel, akik betekintést nyújtanak a HANA működésébe. A következő lépcsőfok az már egy tábor, ahol a fejlesztőkkel közösen tudunk kialakítani egy működőképes koncepciót. Majd végül az SAP segít a márkaépítésben, a sajtóelérésben, a termék bemutatásában és a potenciális partnerekhez való eljutásban. Tulajdonképpen végső lépésként még abban is segítenek, hogy a leendő vevőink elé állhassunk a prezentációnkkal.

A programban mindenféle startupot találhatunk. Ott van például az amerikai Traxc, amely elég egzotikusnak tűnő intelligens social web megoldást kínál, amely segítségével a vállalatok kezelhetik, megoszthatják a social weben létező lehetőségeket és a veszélyeket - valós időben. Kampányokat és célközönséget lehet vizsgálni, krízismenedzsmenttel hasznos lehet figyelni, hogyan alakul a cég megítélése valós időben, láthatjuk az eladások eredményét, milyen kontent jelenik meg a közösségi médiában az adott termékről. A Traxc tehát átfésüli az internetet és lefordítja nekünk a termékünkkel kapcsolatos megjelenéseket sales, marketing, PR, vagy marketing nyelvére.

De az SAP startup programjának résztvevője a kínai AdMaster is, amely az ország egyik vezető big data szolgáltatója. Az AdMaster valós időben elemzi, monitorozza és optimalizálja a cég digitális marketing folyamatait a minél optimálisabb megtérülés és költséghatékonyság érdekében. Villámgyors elemzéseket végez arról, hogy tulajdonképpen mire is van szüksége a piacunknak.

Találhatunk még a banki rendszerekre fókuszáló startupot, vagy éppen egy vállalatot rendkívül rövid idő alatt átvilágító megoldást is. Illetve néhány ezer másikat.

November végéig egyébként egy regionális verseny is zajlik: a startupok mellett fiatal programozók is jelentkezhetnek egy rövid videóval, amelyben bemutatják az ötleteiket. A legjobbak egy emelt szintű képzésen vesznek majd részt, majd a zsűri értékelése után eljuthatnak az SAP üzleti konferenciáira, ahol bemutathatják a kész alkalmazásukat és így juthatnak további forrásokhoz.