Tbc-s fertőzés miatt pánikolnak az egyik szatymazi iskolában

Fotó: MTI / Oláh Tibor

-

Az intézmény kisegítője halt meg fertőző tüdőbetegségben.


Az ételkiosztásban, a takarításban, sőt még a gyerekek felügyeletében is részt vett a szatymazi általános iskolában az a kisegítő, aki vasárnap fertőző tüdőbetegségben halt meg – írja a Blikk. A szülők most attól tartanak, hogy az iskola több mint 250 diákja közül többen is elkaphatták a tbc-t.

Az iskolásoknál most vizsgálják, hogy védettek-e, ha kiderül, hogy nem, akkor röntgenre kell menniük. Az iskola értesítette az ÁNTSZ-t is.

Szatymaz polgármestere a Blikknek megerősítette a tuberkulózisos megbetegedés hírét, és azt mondta, megtettek minden szükséges óvintézkedést. Hétfőn az Országos Tisztifőorvosi Hivatal munkatársai minden diákot meg fognak vizsgálni, miként az intézmény dolgozóit is.