Taszít, amikor azt mondják, hogy majd a mennyországban jó lesz

Fotó: VS.hu / Hirling Bálint

-

A váci megyéspüspök a személyes történetek mellett közéleti, valamint tabutémákat is feszegető kérdésekre is válaszol a tőle megszokott szókimondó stílusban.


Félelmetesen aktuális és rendkívül kijózanító egyébként belegondolni abba is, hogy Jézus a nyomorba, egy istállóba született. Mert csak ott volt számára hely. Születése után pedig azonnal menekülnie kellett, mert Heródes az életére tört. Mindannyian ismerjük a történetet, de vajon tudjuk-e azt a mai életünkre vonatkoztatni?"

mondja Beer Miklós a legújabb interjúkötetében. A váci megyés püspök szerint sokan támadják a pápát, amiért együttérzéssel fordul a menekültekhez: Jézus éppúgy okozott megdöbbenést a maga korában, mint most Ferenc pápa."


A megyés püspök szerint Ferenc pápa egyenrangú félként gondolkodik a protestánsokról, és nem kívánja azt, hogy csakis a katolikus gondolkodás legyen az egyedüli járható út a kereszténységben. (...) eljutottunk oda – hála érte II. János Pál és Ferenc pápának –, hogy ki merjük mondani: testvérek vagyunk" – mondja Beer.

Beer szerint a katolikusoknak fel kell tenniük maguknak a kérdést, hogy miért lettek katolikusok. Véleménye szerint önigazolásként szokták azt hangoztatni, hogy a protestánsok a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték, bezzeg a katolikusok nem szerinte ezen a mentalitáson kell változtatniuk.


Sok jó embert veszített el az egyház

A püspök szerint az a becsületes magatartás, ha valaki otthagyja a papságot, ha nem bírja a cölibátust. Pedig látja, hogy sok jó embert veszített már el a katolikus egyház azzal, hogy a papok nem tudták vállalni a nőtlenséget.


Hadd választhassa egy pap szabadon, hogy Isten ajándékaként az egész életét, feltétel nélkül, teljes odaadással az egyháznak szenteli és ennek kegyelmében él, de dönthessen úgy is, hogy férjként, apaként, családfőként lesz szolgája, hiteles papja Jézusnak. Tisztább és őszintébb lenne a kép."

A püspök szerint a nemi vágyakról az egyház nem mer beszélni, és ugyanúgy tabusítja, mint a szexuális visszaéléseket.


Márpedig ez az egyház legnagyobb tragédiája, amivel az utóbbi évtizedekben szembesültünk. Szörnyűség, ahogy tönkretették az érintett gyerekek életét. Nagyon nem szeretem, amikor azt hallom mentegetőzésül, hogy pedagógusok és más foglalkozásúak között is vannak pedofilok. Ez egyáltalán nem lehet mentség, senki ne takarózzon ilyen összehasonlításokkal.

Állítólag keresztények

A püspök szerint sokan vannak, akik nem győzik gyarapítani a vagyonukat, közben ki tudja, hogyan lettek gazdagok. Szerinte a magukat kereszténynek mondó, jómódú emberereknek el kellene gondolkozniuk azon, hogyan tudnának segíteni másokon, de inkább azt tapasztalja, hogy a felhalmozott vagyonukon ülnek, és nem segítenek senkin.

A püspök szerint egy igazi kereszténynek fel kell tennie magának a kérdést, hogy vajon segíthet-e a másikon, ahelyett, hogy a kifogásokat keressen, vagy hogy sajnálkozzon.


Bevallom, szó szerint taszít, amikor valaki azokkal a szavakkal próbál vigasztalni, hogy azért adta nektek a Jóisten ezt a keresztet, mert nagyon szeret titeket. Vagy: a mennyországban majd nagyon jó lesz nektek. Ne akarjunk mi mindent megmagyarázni."

– mondja a püspök.


A tavalyi Szeressek ott, ahol gyűlölnek folytatása az Örömet hozzak, hol gond tanyázik című interjúkötet.