Tarlós szerint komoly járatritkítás lehet Budapesten

Fotó: MTI Zrt. Fotószerkesztőség / Beliczay László

-

Jelentős fejlesztési pénzekről, a BKK szerepéről, a dugódíj bevezetéséről és a budapesti közigazgatás reformjáról is beszélt Tarlós István főpolgármester a Napi Gazdaságnak adott interjújában.


„Ezt a várost bármivel helyettesíteni, negligálni, megpróbálni nevetségessé tenni, az perspektívájában teljesen kilátástalan elképzelés” - mondta Tarlós István arra a kérdésre reagálva, hogy mit gondol a kormány azon törekvéseiről, melyekkel az ország Budapest-központúságát szeretné csökkenteni. A főpolgármester szerint abban, hogy a kormány mégis úgy döntött, hogy Budapest komoly mértékű fejlesztési pénzeket kapjon, fontos szerepe volt a város által előkészített nagy számú tervnek és projektnek – olvasható a Napi Gazdaságban.


A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott 2019-ig tartó gazdaságfejlesztési tervre mintegy 350 milliárd forintnyi uniós pénz áll rendelkezésre. Ebből az összegből Tarlós szerint a főváros fel fogja újítani a 3-as metró elöregedett infrastruktúráját, megépítik a Baross tér-Újpalota villamosvonalat és az 1-es villamost is tovább viszik az Etele térig, valamint a 4-es metrót befejező kelenföldi munkálatokat is elvégezik. A közlekedési beruházások mellett többek között a II. számú hulladékfeldolgozó megépítésére és az I. számú felújítására is határolt el forrást a kormány, illetve jelentős pénzeket szánnak a csatornarendszer rendbe hozására is. A főpolgármester szerint azok a tervek, amik nem férnek bele a 350 milliárdos keretbe, azok 2020-ig nem fognak elkészülni.

Ezzel szemben Tarlós szerint komoly járatritkításokhoz vezethet a tény, hogy a jövő évi állami költségvetési tervezetben a fővárosi tömegközlekedés támogatására egyelőre kevesebb még az előirányzat, mint az idén. Ugyanakkor azt is megjegyezte a főpolgármester, hogy ezek a számok még nem tekinthetők véglegesnek; jelenleg is folyik a kormány és a főváros között az egyeztetés.

Az Illatos úti környezetszennyezéssel kapcsolatban Tarlós elmondta, hogy a Cséry-telepet is kiemelt környezeti ártalomként tartják számon - pár éve kiderült, hogy a telepen rossz helyre öntik ki a szennyezett iszapot. Ennek ellenére nem biztos, hogy a terület rekultivációja még ebbe a ciklusba belefér.

Bár korábban Tarlós úgy beszélt a sajtóban, hogy a 24 önkormányzatra tagolt Budapest megérett egy közigazgatási reformra, a Napi Gazdaságnak most úgy nyilatkozott, hogy erre 2019-ig nem lát esélyt, mivel a határozott időre megválasztott emberek elküldése brutális, megvédhetetlen lépés lenne, melyet nem támogatna.