Tarlós a 30-as évek démonaival küzd: igen, a biciklisekkel!

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

Nincs egyedül a „kerékpárosok gátlástalan terrorjáról” beszélő Tarlós István főpolgármester. Hivatali elődeinek is meggyűlt a baja a biciklisekkel. Igaz, ők kerékpárutak építésével próbálták orvosolni a problémát.


Kérdezzék meg bármelyik városi vezetőt az elmúlt száz évből! Azt fogja mondani, hogy a kerékpárosokkal csak a gond van. Amióta a bicikli elterjedt Budapesten, azóta a kerékpáros-bűnözéssel vannak tele a lapok. Az MTI 1920-tól elérhető digitális archívuma tökéletesen alkalmas arra, hogy a csatározásokat nyomon kövessük. Ugyanez a forrás arra is remek, hogy belássuk, semmi sem változott azóta.


Mert hát mit írt az újság 1929. december 6-án? Három egymás mellett haladó kerékpáros gázolta el Lénárt Julianna 10 éves iskolai tanulólányt. A balesetben a gyermek lába eltört. „Az ismeretlen kerékpárosok elmenekültek.”


Csoportkép 1900-ból, nagyjából ekkor volt utoljára tisztes polgári dolog biciklizni


A biciklisták megállíthatatlan radikalizálódása 1930. szeptember 11-én (!) lépett új szintre, amikor a békésen autózó Thoman Ferenc nagykőrösi mesterembert és segédjét, Csákó Pált kényszerítette megállásra négy biciklis. „A kerékpárosok felugráltak a kocsira és furkós botokkal és tőrökkel megtámadták Thomant és társát, akiket életveszélyesen megszurkáltak és összevertek, majd újra kerékpárra kapva, elszáguldottak” – írja a Magyar Távirati Iroda.

A probléma súlyosságát mutatja, hogy az MTI rendszeresen szemlézte a biciklis háborúk külföldi eseményeit is. 1935-ben arról tudósítottak, hogy Bécsben azt tervezik, hogy „a forgalmi kihágások csökkentése céljából számokkal látják el a kerékpárokat, mert ma az ellenőrzés rendkívül bizonytalan”.


Még rosszabb volt a helyzet 1936 augusztusában Rómában: a dudálás betiltása után az autósok gyakorlatilag fegyvertelenek maradtak a biciklis agresszióval szemben.



Ugyanezen a nyáron Bukarestben azt tervezte a rendőrség, hogy gyakorlati vizsgára kötelezi a kerékpárosokat. „Kerékpározási engedélyt csak 18 éven felülieknek adnak a sikeres vizsga után. Az elméleti vizsga anyaga a közlekedési rendszabályokat, a gyakorlati vizsga a tömegben való, a járművek között és a forgalmas utcákon való közlekedést tartalmazza.”


A helyzet 1936-ra Magyarországon is súlyossá vált. A Magyar Kerékpárosklub ásta elő, hogy a Népszava féloldalas, az összes érintettet megszólaltató cikkben foglalkozott a kerékpárosokkal. Ebből kiderül, hogy a kor BKV-je, a Beszkárt vezérigazgató-helyettese szerint a kerékpárosok jelentik „a forgalom pestisét”. Másrészt pedig, hogy az utak rémei a pékinasok.


Nem volna a kerékpárosok komolyabb rétegeivel semmi baj, a fiataljai és a pékinasok azonban olyan mutatványokat visznek végbe, hogy az ember haja az égnek áll. Belekapaszkodnak az autókba, ide-oda cikáznak az úttesten. Persze, tudjuk, hogy a pékinasokat a gazdájuk hajszolja és kényszeríti a rohanásra.

– mondta egy autóbuszsofőr a lap újságírójának.



A kerékpáros közlekedés szabályozását Kozma Miklós, a Gömbös- és Darányi-kormány belügyminisztere kezdte meg. 1936-ban elrendelte, hogy a biciklisták az út bal oldalán haladjanak. Októberben pedig a biciklisek mellett már ráirányult a figyelem a „fegyelmezetlen gyalogjárókra” is, akik nem alkalmazkodnak a közlekedési rendészet szabályaihoz.



Bécsben közben feltalálják a kerékpáradót, bezzeg a motorokkal és az automobilokkal adómentesen lehet pöfögni. Budapest azonban más utat választ, behódol a biciklisek seregének. A Távirati Iroda 1937 októberében már azt tudósítja a fővárosi közgyűlésből, hogy a makadámutak számának csökkentéséről és külön kerékpárutak létesítéséről tárgyalnak. A város hárommillió pengős útépítésre készül.


1937 novemberére elkészül a kiszélesített Margit híd, amelynek külső sávján a teherautók és a kerékpárosok osztoznak. Ekkor már-már azt lehetett hinni, hogy a város végre a kerékpárral közlekedő embereket is egyenrangú állampolgárnak tekinti. A forradalom győzött: Párizsban 1938-ban feltalálták a Critical Masst, amelyen felvonult a biciklisek győztes serege.

Szegények akkor még nem tudhatták, hogy ezzel csak csatát nyertek. Mert aztán jött egy igazi nagy háború, meg még néhány másik, eltelt 78 év, és mi még mindig erről írunk.