Tárki: tovább növelte előnyét a Fidesz

-

A kormánypártok tavaly nyár óta nagy menetelésben vannak, az ellenzék továbbra is erőtlen, a Jobbik és az MSZP együtt sem érné be a Fideszt. A Nézőpont némileg mást mért.


Az elmúlt három hónapban a parlamenti pártok támogatottságában alig találunk változást, egyedül a kormánypártok enyhe erősödése emelhető ki, így a Fidesz-KDNP vezető helyét továbbra sem veszélyezteti egyetlen ellenzéki párt sem – írja legfrissebb kutatási eredményeiről a Tárki.

A január január 15 és 20. között végzett kutatás alapján a Fideszre az összes megkérdezett 31 százaléka szavazna, ami tavaly október óta három, tavaly nyár óta kilenc százalékpontos erősödés. Messze lemaradva a Jobbik a második, 12 százalékos támogatottsággal, az MSZP pedig 7 százalékon áll (a szocialisták tábora csaknem fele a radikálisoknak). A DK támogatottsága 3 százalék, az LMP és az Együtt 2, a PM 1 százalékon áll.

A pártválasztók körében a FIDESZ-KDNP az őszi 51 százalék után szintén kismértékben, 54 százalékra növelte szavazótáborát, míg a Jobbiké 23 százalékról után 20-ra, az MSZP-é pedig 14-ről 12 százalékra csökkent. A többi párt támogatottsága lényegében változatlan: a DK 6, az LMP 4, az Együtt 3, a PM pedig 1 százalékon áll.

Szerdán a Nézőpont Intézet is közölt friss kutatási eredmény, ami sok szempontból más eredményt mutat: a Fidesz támogatottsága e szerint kismértékben csökkent, az MSZP viszont erősödött, és meg is előzte a Jobbikot.