Tállai András figyelmeztette az ubereseket

Fotó: VS.hu / Adrián Zoltán

-

A lényeg: mindenkinek be kell tartani a jogszabályokat.


Az Uber-sofőröknek üzent a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán. Tállai András szerint nekik is meg kell felelniük a magyar jogszabályoknak, az utazásbiztonsági és az adózási szabályoknak.

Jutott figyelmeztetés az utasoknak is, Tállai ugyanis kiemelte: annak is körültekintőnek kell lennie, aki igénybe veszi a szolgáltatást, hiszen nem tudja, hogy a sofőr mikor szerezte a jogosítványát, vagy hogy milyen műszaki állapotban lévő autóval érkezik a megadott címre.

Az államtitkár hangsúlyozta: ha az országban valaki adóköteles tevékenységet folytat, például személyszállítási szolgáltatást végez, akkor munkája során ugyanazoknak a jogszabályoknak kell megfelelnie, mint annak, aki jogszerűen végzi ezt a tevékenységet, jelen esetben a magyarországi taxizónak.

Kiderült, hogy az NGM pénteki bejelentése után, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zéró toleranciát alkalmaz az uberesekkel szemben, az Uber-sofőröket foglalkoztató holland cég közölte: Magyarországról 1200 sofőr jelentkezett be ezzel a szolgáltatással. Az államtitkár azonban arra is emlékeztetett: a NAV munkatársai a korábbi próbavásárlások során azt tapasztalták, hogy egyetlen Uber-taxiszolgáltató sem rendelkezett adószámmal, nem jelentkezett be az adóhivatalhoz.

Az Uber és a hazai taxisok konfliktusos kapcsolatáról szóló híreinket ide kattintva olvashatja.