Talányos testület állt ki Kiss László mellett

Fotó: MTI / Soós Lajos

-

Az úszószövetség egy jogkörrel nem rendelkező, de egyre gyakrabban döntéseket hozó testülete szavazott bizalmat szerdán az úszókapitánynak.


Kiss László úszókapitány mellett szerdán egyhangúlag kiállt a szövetség vezetése, miután nyilvánosságot kapott Kiss 1961-es nemierőszak-ügye, amelyért börtönben is ült. Egy ideig szinte mindenki azt gondolta, hogy Kissnek az elnökség szavazott bizalmat, ám csütörtökön kiderült, hogy az elnökségi tag Cseh László nem is volt ott az ülésen – mert nem az elnökséget hívták össze.

A szövetség közleménye „a sportág vezetőit” említi, illetve az edzőbizottság ülését, de ez utóbbi szerepe nem is kérdéses. Csurka Gergely, a szövetség sajtósa elismerte, hogy tévesen jelent meg az első közlemény, valóban nem az elnökség szavazott, hanem a „vezetőség”, arról viszont nem beszélt, hogy kik a vezetőség tagjai, és miben különbözik a vezetőség jogköre az elnökségétől.

A szövetség Szervezeti és Működési Szabályzata szerint a vezetőség egy jogkörökkel nem rendelkező testület, állítja az Index. A lapnak az egyik elnökségi tag, a bizalmi szavazáson jelen nem lévő Fodor Szabolcs azt mondta, a vezetőség „egy olyan testület, amely egyre gyakrabban hoz döntéseket az elnökség helyett”.

Ez utóbbi mondat azért is fontos, mert ugyan csütörtökön Kiss László lemondott, a vezetőség és az elnökség szerepét a jövőben célszerű volna tisztán látni.