Találkozott Obamával a bombakészítéssel gyanúsított fiú

-

Ahmed Mohamedet az iskolából vitték el a rendőrök, mert egy tanár azt hitte, bomba van nála. A fiú az eset után az elnökön kívül Mark Zuckerberg Facebook-alapítótól is kapott meghívást.


A texasi kamasz austini középiskolájába vitte be a maga építette órát, amelyet egy tanárának akart megmutatni, ám azt egy másik tanár bombának vélte, ezért kihívták a rendőrséget. Mohamedet őrizetbe vették, amíg a félreértés nem tisztázódott. Iskolája végül háromnapos felfüggesztéssel büntette, amiért riadalmat okozott.

A fiú személyes meghívást kapott Obama elnöktől a „Csillagászok éjszakája” elnevezésű programra, amellyel tehetséges diákokat ösztönöznek arra, hogy tudományos pályát válasszanak.

Ahmed Mohamed rövid ideig beszélgethetett is az elnökkel. Korábban azt mondta, nagyon hálás a meghívásért és Obama támogatásáért, és nem zavarja az „órás fiú” név, amely az elmúlt hetekben ráragadt. A családja szeretné, ha a fiúból mérnök lenne.

A kamasz mozgalmas heteket él: mások társaságában járt a Facebooknál és a Google-nél, valamint Szudánba is ellátogatott, ahonnan szülei emigráltak. Apja annak idején elnökjelölt volt az afrikai országban. Most Omar el-Besir államfő fogadta apát és fiát, ami miatt bírálatokat is kaptak, ugyanis el-Besirt a Dárfúr tartományban lezajlott tömegmészárlás miatt háborús bűnökkel vádolja a nemzetközi bíróság.