Tagadja bűnösségét az amerikai kitiltási botrány vádlottja

Fotó: RIA Novosti / Aleksandr Pogotov

-

Tagadta bűnösségét a Fővárosi Törvényszéken hétfőn megkezdődött perben az a vádlott, aki a vád szerint 2014 májusában egy találkozón azt állította az amerikai étolajgyártó Bunge Zrt. lobbistájának, hogy kétmilliárd forintért eléri hivatalos személyeknél, hogy az étolaj áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen. A férfit vesztegetéssel állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt vádolják.


A perben ugyancsak hétfőn meghallgatott tanú, a Bunge Zrt. akkori lobbistája ugyanakkor azt vallotta: T. Viktor András meghívta a kutatás-fejlesztéssel és innovációval foglalkozó saját cégének rendezvényére, és ott közölte vele a fent említett ajánlatot. A lobbista a vádlott ajánlatáról tájékoztatta a Bunge Zrt.-t és az amerikai követséget is. Az amerikai hatóságok válaszul megszüntették a férfi vízumjogosultságát.


A tanú állítása szerint az ajánlat úgy szólt, hogy a kétmilliárd forintot különböző számlák ellenében a Századvég csoporthoz tartozóan kellene kifizetni, a vádlott pedig konkrétan megnevezte Heim Pétert, aki akkoriban a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke volt. A bűncselekménnyel vádolt T. Viktor András a tárgyaláson vallomásában és a tanúval folytatott szembesítésén is tagadta, hogy ezt mondta volna. Úgy fogalmazott: nem is ismeri Heim Pétert. „Semmilyen üzenetet nem adtam át, nem is ismerem Heim Pétert" – szögezte le, és életszerűtlennek nevezte, hogy ha mégis üzenetet adott volna át, akkor azt a saját céges rendezvényén, a dohányzásra kijelölt helyen tette volna, nem pedig egy félreeső helyen. Azt is hozzátette: „nem kívántam sem Heim Pétert, sem pedig a Századvég csoport bármelyik tagját belekeverni az áfacsalások ügyébe".

Abban mindkettejük vallomása egyezett, hogy jóval a céges rendezvényt megelőzően a tanú érdeklődött a vádlottnál, vajon hogyan köthetne a Bunge Zrt. stratégiai megállapodást a kormánnyal. A Bunge egy levélben később közölte a tanúval – aki akkor szerződéses kapcsolatban állt a céggel –, hogy egyelőre nem kíván stratégiai megállapodást. A tanú és a vádlott között hónapokkal később, a vádlott cégének rendezvényén került ismét szóba a téma, T. Viktor András szerint azért, mert épp pályázati anyagokat tanulmányozott és az egyik kiírás úgy szólt: akár kétmilliárd forintos vissza nem térő támogatáshoz is tud jutni az, aki a kormány stratégiai partnere. T. Viktor András közlése szerint ezt elmondta a tanúnak, aki ekkor azt tudakolta, hogyan lehet ilyen megállapodást kötni. A vádlott azt válaszolta, nem tud erről semmi pontosat, de a sajtóban azt olvasta: „ezek a stratégiai megállapodások valamilyen formában kötődnek a Századvéghez". Amikor a tanú visszakérdezett, hogy „ki ott a megmondó ember", erre válaszul Heim Pétert jelölte meg.

A tanú ugyanakkor „üzenetnek" és életszerűnek nevezte az elhangzottakat, amit azzal indokolt, hogy a kétmilliárd forintos összeg közel azonos a piacon becsült adócsalás mértékével. Arra a kérdésre, hogy miért nem fordult a hatóságokhoz a vádbeli párbeszéd után közvetlenül, azt mondta, hogy nem tudta volna bizonyítani az igazát, mert mindez csak szóban hangzott el. Arra a kérdésre, hogy az amerikai nagykövetségnek viszont beszámolt minderről, azt a választ adta, hogy nem szerette volna, ha őt tiltják ki.

T. Viktor András beszámolt arról, hogy később valóban behívták az amerikai nagykövetségre, ahol közölték vele: megvonták az automatikus vízumjogosultságát, ami nem jelent kitiltást. A történtekről barátjának, a per tanújának is beszámolt, aki később magyarázatul azt mondta neki, hogy egy árukövető rendszert tervezett az amerikai fél a magyar kormánnyal közösen bevezetni, de ennek ő „keresztbe feküdt", ami „szúrja az amerikaiak szemét". Ezt a vádlott értetlenül fogadta, mondván, bár cégének - amely a többi között a NAV-nak is dolgozott - semmi ilyesmire nincs ráhatása.