Szupersztrádát építenének Nagy-Britannia és Amerika között

-

Nagyszabású terveket dédelgetnek az orosz hatóságok. A közel 20 ezer kilométeres autópálya Nagy-Britanniát kötné össze az Egyesült Államokkal, átszelve egész Oroszországot. Új, Alaszkáig érő vasútvonalat is építenének az oroszok.


A szupersztráda már meglévő európai úthálózatra kapcsolódna rá, az új pályarészek pedig lényegesen megkönnyítenék az átutazást Kelet-Oroszországon, jelenleg ugyanis Moszkván túljutva egyre drasztikusabban romlik az utak állapota.

A Siberian Times szerint az autópálya nagyjából a transzszibériai expressz útvonalát követné, vagyis keresztülmenne többek között Jekatyerinburgon, Irkutszkon, Vlagyivosztokon.

Egy új szupervasút építése ugyancsak szerepel a tervek között, ez Csukcsföldről indulna, és egy Bering-szoros alatti, kb. 85 kilométeres csatorna-alagút keresztül egészen Alaszkáig haladna.

A terveket az Orosz Tudományos Akadémia ismertette, elismerve, hogy a beruházás nemcsak nagyon ambiciózus, de brutálisan drága is, ugyanakkor számos orosz régióban ugrásszerű fejlődést hozna, nem beszélve a várható idegenforgalmi robbanásról, hiszen a Nagy-Britanniából Amerikáig tartó szárazföldi utazás lehetősége és a tajga lenyűgöző panorámája alighanem mágnesként vonzaná a turistákat.