Sztálin egy darabjából született újjá az Andrássy-szobor

Forrás: Facebook

-

Hamarosan a helyére kerül az Országház mellett gróf Andrássy Gyula nagyméretű lovasszobra, ezzel befejeződik a tér 1944-es állapotának sokat vitatott helyreállítása. Andrássy szobrát újra kellett önteni, mert 1945 után elbontották, majd eltűnt. Állítólag az 1956-ban ledöntött Sztálin-szoborba öntötték bele, ezért most egy darabot abból is felhasználtak.


Május első napjaiban igencsak látványos munkáknak lehetnek szemtanúi a budapesti Kossuth téren járók: a Steindl Imre Program keretében visszaállított szobrok közül utolsóként a helyére kerül gróf Andrássy Gyula monumentális lovas szobra. Persze nem az eredeti, Zala György által készített és 1906-ban felavatott alkotás, hanem annak rekonstrukciója, amelyet a Bencsik Alkotóközösség Művészeti Kft. szobrászai alkottak meg.

A már álló talapzat is sejteti, de amint a helyére kerül a szobor, mindenki láthatja, hogy a „monumentális” kifejezés nem költői túlzás: közel háromszorosa az életnagyságnak, a talapzattal együtt tizenegy méter magas lesz. Talán túl nagy is, de az alkotó eredetileg nem is ide, az Országház déli oldalára szánta, hanem az Andrássy út végére, a mai Hősök terére. Így ír erről a Vasárnapi Újság 1893. október 22-i száma:


Zala György az Andrássy-út végére tervezte művét, s hogy annak megfelelő építészeti háttért biztosítson és egyúttal megoldja a Andrássy-út befejezésének kérdését, Schickedanz Albert építészszel lépett társaságba, a ki a szoborhoz igen szép arkhitekturát csinált. Ez egy harminczhárom méter átmérőjű félkör alakú oszlopcsarnok, kilencz ívezettel és tizennyolcz karcsú oszloppal.

Mai szemmel olvasva egyértelmű, hogy az az oszlopcsarnok – illetve valami nagyon hasonló –, amelyet Zala és Schickedanz megálmodott, tényleg megvalósult, de nem azonnal és nem úgy. Az Andrássy-szoborra a pályázatot már nem sokkal az egykori miniszterelnök 1890-es halála után kiírták, de a lovas szobrot csak 1906-ban állították fel az Országház téren, a királyszobrokkal kiegészített oszlopcsarnokot pedig 1905 és 1911 közt készítették el a mai Hősök terére.


Meg nem valósult tervek a Vasárnapi Újság fényképein 1893-ból


Zala tervét annak idején, 1893-ban egyhangú szavazással választotta ki a zsűri, pedig – mint arról a Vasárnapi Újság beszámolt – majdnem lekéste a pályázatot, mert csak néhány héttel a határidő lejárta előtt kezdett dolgozni a terveken. „A mintázásnál nagy segítségére volt a városligeti czirkusz fiatal igazgatója, ki legpompásabb ménjén napokon át ült mintául a művésznek” – tudta meg a műhelytitkot a korabeli lap.

A szobor persze már a felállításakor, 1906-ban sem tetszett mindenkinek. Mikszáth Kálmán például – amellett, hogy nagy tisztelettel, sőt, szinte rajongással írt Andrássyról – azon ironizált, hogy miért is kellett lovas szobrot állítani az egykori miniszterelnöknek:


Egy a parlamentben, az íróasztalnál és a diplomáczia parkettjén imponáló pályának fényes, sőt varázslatos ragyogású alakját kellett úgyszólván ráerőszakolni a lóra, hiszen az mégse járja, hogy a lovas nemzet nagyjai gyalog álljanak (...) sablonos irattekercseikkel.

Andrássyból Sztálin, Sztálinból Andrássy

Voltak, akiknek más miatt nem tetszett a szobor. A Tanácsköztársaság idején például– mint a letűnt idők szimbólumát – deszkaállványzattal és vörös lepellel eltakarták, és az így elkészült építményszerűséget elnevezték a Munka templomának. 1945-ben aztán, az ostrom után útjában állt az ideiglenes Kossuth híd felhajtójának. A szovjet katonák fel akarták robbantani, de a polgármesteri hivatal inkább szétszedette, és éveken keresztül tárolta, míg el nem tűnt. Egyértelmű történelmi bizonyíték csak arról van, hogy a talapzat márványának egyes darabjait más alkotásokhoz használták fel. Magának a szobornak a sorsa rejtély, de nyilván beolvasztották.



Bár bizonyíték nincs rá, úgy tudni, hogy az Andrássy-­szobor bronzanyagát is az 1950­-ben felavatott, majd 1956-­ban ledöntött Sztálin-­szobor öntéséhez használták fel. Zsigmond Attila, a Kossuth téri szobrok visszaállítására alakult Szoborbizottság titkára a VS.hu­nak azt mondta: jól tudjuk, hogy az abban az időben politikai okokból eltávolított szobrokat más alkotások öntésére, faragására használták. Andrássy lovasszobra pedig rengeteg bronzot tartalmazott, így logikus lehetett, hogy a nyolcméteres „gólem” anyagául szolgáljon.

Zsigmond Attila személyesen is részt vett 1956. október 23­-án este a Sztálin­-szobor ledöntésében – ami nem volt egyszerű, mert, mint kiderült, vasúti sínek voltak a lábában. A következő napon a ledöntött szobrot bevontatták az Akácfa utca elejére, ahol az emberek elkezdték szétverni, hogy hozzájussanak egy­-egy darabjához. Egy idősebb férfitől Zsigmond is kapott egy fűrészt, amellyel – komoly munka árán – egy körülbelül hatcentis darabot le tudott vágni, és ezt évtizedeken keresztül őrizte.

Amikor tagja és titkára lett a Szoborbizottságnak, Zsigmond Attila úgy gondolta, itt az idő, hogy visszaadja a bronzdarabot: egy eredetigazolás kíséretében átadta Wachsler Tamásnak, a Steindl Imre Program vezetőjének, kérve, hogy olvasszák be az újraöntött Andrássy-­szobor bronzanyagába – így szimbolikusan összekötve az eredeti és az újraalkotott szobrot.


Andrássy Gyula szobra, Kossuth tér

Az újraalkotott Andrássy-szobor makettje


Ki volt Andrássy Gyula?

Azok közül, akik naponta járnak az Andrássy úton, a legtöbben valószínűleg semmit nem tudnak gróf Andrássy Gyuláról, legfeljebb, ha az 1956-ban forgatott Sissi – Az ifjú császárné című filmből ugrik be a jóképű magyar úr, akit Walter Reyer alakított. Sok legenda tartja magát Erzsébet királyné és a magyar gróf szerelméről, de ezek nyilván nem igazak, hiszen a korabeli, szigorú udvari etikett miatt kettesben sem nagyon maradhattak. Az viszonyt valószínű, hogy Andrássy nagy hatással volt Erzsébetre, hiszen korának egyik legszebb férfijaként tartották számon, párizsi emigrációjában is úgy emlegették, mint „a szép akasztott”.

Az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban vállalt szerepéért – harcolt a pákozdi csatában, később Görgey Artúr segédtisztje lett – ugyanis menekülni kényszerült, távollétében pedig halálra ítélték, és jelképesen felakasztották. 1857-ben térhetett haza, és egyik vezéralakja lett a Habsburg-udvarral kiegyezésre törekvő magyar mozgalomnak, majd a kiegyezés után ő maga tette a koronát Ferenc József fejére. 1867-től volt Magyarország miniszterelnöke, ebben a pozíciójában is a dualista rendszer egyik megalapozójának számít – nem véletlen, hogy az Országház mellé állították fel a szobrát, a talapzat egyik domborműve pedig a koronázást ábrázolja.

Miután távozott a miniszterelnöki székből, a Monarchia közös külügyminisztere lett, ezt a posztot 1879-ig töltötte be. Ebben a pozíciójában eredetileg a három császárság, Németország, Oroszország és az Osztrák–Magyar Monarchia szövetségét támogatta, de később szakított az oroszbarát politikával. Ő képviselte a Monarchiát az 1878-as berlini kongresszuson, ahol éppen az orosz befolyás visszaszorítása érdekében osztották újra a balkáni érdekszférákat; a Monarchia ekkor szállhatta meg Bosznia-Hercegovinát – a szobor másik domborműve a konferenciát ábrázolja.

Szobrának 1906-os leleplezésekor Mikszáth Kálmán írt róla: „Andrássy Gyula gróf csúcsa volt a magyar úri nobilitásnak és a magyar szellemnek. Ha Deák Ferencz a magyar paraszt inkarnácziója, azoknak összes bölcsesége egy fejben, Andrássy a magyar úr finomsága, charmeja és szeretetreméltósága desztilált alakban. Nagy úr tudott lenni, a nélkül, hogy gőgös legyen, mindenkit megnyert, sőt megigézett, a nélkül, hogy leereszkedőnek látszanék.”