Szörnyek számolnak le az amerikai álommal

Forrás: Agave

-

Egy idegen érkezik a kisvárosba. Jól ismert alaphelyzet. Arra azonban nem számítottunk, hogy mindez testrablós Exodus-mítoszba csap át, sőt, Lovecraft ősi istenei emberi formát öltve térnek vissza. Elolvastuk a vaskos Horzsolásokat.


Robert Jackson Bennett még alig múlt harmincéves, de már öt regénye jelent meg 2010 óta. Ezek közül a negyedik műve, a Horzsolások jelent meg elsőként magyarul. Nagyregényről van szó, a mitikussá táguló történet több mint hatszáz oldalas, a louisianai születésű Bennett 28 évesen írta, miközben egy gyárban dolgozott. A könyv borítóján nagy nevekkel csigázzák az olvasót: hátul Stephen Kinggel és Neil Gaimannal, az első oldalon pedig Ray Bradburyvel és Howard Philips Lovecrafttal bővül az impozáns névsor. Ezek a párhuzamok – még ha nyilvánvaló reklámcélt is szolgálnak – mindenképpen segítenek elhelyezni az irodalmi térképen a Magyarországon most bemutatkozó fiatal amerikai írót.

A Horzsolások hangulata és világa valóban jól beilleszthető a fenti négy szerző által közbezárt területre, de stílusbeli és a műfaji kísérletezés teszi a Horzsolásokat igazán emlékezetes könyvvé, ugyanis Bennettnek sikerült a jól kiválasztott zsánertoposzokat és epikus hagyományokat eredeti módon feldolgoznia és beleépítenie regényébe.


Robert Jackson Bennett


A történet főszereplője egy Mona Bright nevű kiégett exrendőrnő, aki egy nap arról értesül, hogy egy házat örökölt az új-mexikói Wink városában. A ház valaha az anyjáé volt, aki évtizedekkel korábban követett el öngyilkosságot, ám a titokzatos település egyetlen térképen sem szerepel. De a furcsaságok ezzel nem érnek véget, és miután Monának az akadályok ellenére sikerül eljutnia Winkbe, egyre bátrabban és mélyebbre merül alá a kisváros első pillantásra látszólag idilli, ám valójában sötét titkokkal, illegális üzelmekkel és hideg bűnökkel terhelt közegében.

A Horzsolások az „idegen érkezik a városba” jól ismert alaphelyzetéből bomlik ki, meglehetősen lassú tempóban. Ám hiába indul be ráérősen a cselekmény, Bennett atmoszférateremtő képessége és fokozatosan elmélyülő, pszichológiailag és érzelmileg egyaránt hiteles karakterábrázolása kezdettől fogva élvezetessé teszi könyvét. A történet első fele színtiszta thriller sűrű balladai homályba csomagolva, ami mindvégig fenntartja a feszültséget, köszönhetően annak, hogy Bennett felettébb hatásosan építkezik a múltbeli rejtélyekre és a kezdetben érthetetlen jelenségekre, amelyeket Monának meg kell fejtenie.

Winkbeli látogatásának van azonban egy másik, sokkal nagyobb és személyesebb tétje is: Mona leginkább saját anyja múltjára kíváncsi, akit gyerekkorában alig ismerhetett meg, hiszen kilencéves volt, amikor az anyja egy puskával véget vetett az életének. Bennett mesterien kirakózik a különféle motívumokkal: a történetben idővel fontos szerephez jut az ötvenes évek világában megrekedt városka közelében magasodó monolitépület és a benne található, mostanra már bezárt Coburn Nemzeti Laboratórium és Obszervatórium, nem is beszélve a veszélyes nyúlkoponyákról, a természetfeletti erejű tükrökről és lencsékről, illetve a régi árfolyamkijelző gépről, amelynek segítségével kommunikálni lehet Wink rejtőzködő, ősi urával.



A regény felén túljutva sokat változik az összkép, és a Horzsolások korábbi atmoszferikus, lassan csordogáló bűnügyi thriller jellege helyett a lovecrafti Cthulhu-mítoszon alapuló, sci-fivel és misztikummal mélyen átitatott tudományos-fantasztikus vonal válik erőteljesebbé. Jelentős mértékben kitágul a regény horizontja, és egy szokatlanul eredeti, testrablós Exodus-mítosz részeseivé válunk, amit Bennett csak még izgalmasabbá tett a pándimenzionalitással és a valóság különböző síkjaival való okos játékkal. A legnagyobb húzása pedig az, hogy Wink emberarcú lakosainak képében Bennett antropomorf módon jeleníti meg a Lovecraft ősi isteneire hajazó, óriási idegen lényeket, akiknek mítoszán keresztül végső soron saját emberi identitásunk, hétköznapi életünk, boldogságunk és az ezekkel kapcsolatos képmutatásunk mibenlétét vizsgálja.

American Elsewhere, így hangzik a Horzsolások eredeti (és magyarra nehezen lefordítható) címe, ami ha távolabbról nézzük, találóan kifejezi az amerikai álommal való leszámolást. A regény mottójául választott John Locke-idézet („Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy az emberi boldogság nem a körülmények szerencsés együttállásából fakad, hanem a saját hozzáállásunk függvénye”) is a történet metafizikai síkjára irányítja figyelmünket, ami egy hátborzongató második eljövetel felejthetetlen víziójában teljesedik ki, de a Horzsolások egy drámai erejű, megrázó revelációkban gazdag, kettős anyaregénynek is kiváló. Ami pedig az explicit borzalmakat illeti: Bennett csak alig néhány alkalommal csap át horrorba, de akkor igazán kegyetlenül, ezek alapján pedig kíváncsiak lennénk arra is, hogy miként birkózna meg egy vegytiszta horrorregénnyel.

Egyszerre nyugtalanító és magával ragadó könyv a Horzsolások, de tegyük azért hozzá, hogy Bennett esetenként gyorsíthatott volna meglehetősen kényelmes (igaz, mindvégig gördülékeny) elbeszélői tempóján. Arról nem is beszélve, hogy a történet vége felé közeledve veszít különleges varázserejéből a könyv, ez pedig elsősorban annak tudható be, hogy a fináléban talán túlságosan is hangsúlyossá válnak az ősi idegenek kissé elidegenítő családi viszályai. De még ezeket az apróságokat leszámítva is az idei év egyik emlékezetes olvasmánya, bízunk benne, hogy a jövőben olvashatunk még tőle magyarul.

Robert Jackson Bennett: Horzsolások, Agave Kiadó, 2015, 640 oldal, 4280 Ft (fordította: Huszár András)