Szomorú visszatérés: női röplabdázóink kikaptak az első Eb-meccsen

-

A magyar női röplabda-válogatott - amely 28 év elteltével vesz újra részt kontinensviadalon - három játszmában vereséget szenvedett a társházigazda, a legutóbbi tornán bronzérmes belga csapattól az Európa-bajnokság vasárnapi nyitófordulójában.


A magyar válogatottat hatalmas lelkesedéssel üdvözölte a dobokkal és dudákkal érkezett, piros-fehér-zöldbe öltözött, mintegy száztagú vendég szurkolócsoport.
A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött: Jan De Brandtnak, a magyar válogatott belga szövetségi kapitányának testvére, Herman pénteken autóbalesetben hunyt el.
Az első magyar pont videózás után Pallag Ágnes révén született (2-1). Az első technikai szünetnél négy ponttal (8-4) vezetett a hazai csapat, amely számos hosszú labdamenetből jött ki a végén némileg szerencsésebben. Jan De Brandt időkérését követően feljavult a magyarok játéka, de a belgák is egyre inkább belelendültek, így a magyar szövetségi kapitánynak újra időt kellett kérnie (14-8). A belgák ezt a jelentős előnyt már nem is herdálták el, sőt, egyre keményebb ütésekkel, és jó sáncokkal próbálták elvenni a magyarok kedvét a folytatástól. Különösképpen a hétpontos Lise Van Hecke ellen nem találta az ellenszert a magyar csapat.


Küzdött a magyar válogatott, de a belgák ellen nem volt reális esélyük


A második játszma első pontját a magyarok szerezték ugyan, de nem sokkal később beindult a belga gépezet, és pillanatok alatt elhúzott (8-2). A magyar ütők mintha egyre inkább tartani kezdtek volna a belgák sáncától, így labdáik többször is pályán kívül, vagy a hálóban landoltak. A hazaiak önbizalomtól duzzadóan húzták be a második szettet is (25-8).
A harmadik szett elején Dobi Edina, Horváth Dóra és Liliom Rita „bombáival” remekül tartotta magát a magyar csapat, az első technikai szünetnél így egyetlen pont volt a különbség a hazaiak javára (8-7). Ezt követően Sándor Renáta pillanatai következtek (10-10), majd két hazai pont után Jan De Brandt időt kért. Két apró technikai hiba jött a magyar oldalon, a belgák pedig rögtön kézzel fogható közelségbe kerültek a győzelemhez (16-11). A hajrában a magyarok még néhány szép pontot összehoztak, de a belgák sikere egy percig sem forgott veszélyben.


B csoport, 1. forduló:
Belgium-Magyarország 3-0 (15, 8, 18)
Antwerpen, Lotto Arena, v.: van Gompel (holland) és Ovuka (bosnyák)
Magyarország:
Dobi Edina, Sándor Renáta, Pallag Ágnes, Horváth Dóra, Tálas Zsuzsanna, Széles Petra - cserék: Kötél Dóra, Vacsi Evelin, Liliom Rita, Kötél Zsanett, Szakmáry Gréta

A magyar válogatott vasárnap 19 órától a törökök ellen folytatja szereplését a csoportban.


később:
Törökország-Azerbajdzsán 20.30
vasárnap játsszák:
Belgium-Azerbajdzsán 16.00
Magyarország-Törökország 19.00
hétfőn játsszák:
Azerbajdzsán-Magyarország 17.00
Belgium-Törökország 20.00
A csoportból az első helyezett automatikusan a legjobb nyolc közé jut, míg a másodikok és a harmadikok keresztbe játszanak a negyeddöntőbe jutásért.