Szomorú vége lett a tigris és kecske barátságának

-

HÁTTÉR

Timur és Amur, az oroszországi Távol-Keleti Vadasparkban élő kecske és tigris virágzó kapcsolata véget ért. A nagymacskának elege lett Timurból. A szakítást mindkét állat túlélte.


Novemberben adták be Amurhoz, a szibériai tigrishez a kecskét táplálék gyanánt. Ám ahelyett, hogy Amur megmártotta volna fogát az ebédjében, barátságot kötött vele. Nemcsak megtűrte Timurt, hanem láthatóan élvezték is egymás társaságát, együtt kalandoztak a körbe kerített területükön.


Sajnos nem bizonyult igaz barátságnak a kapcsolatuk, mert Amurnak elege lett a kecskéből és mekegéséből, és rátámadt az állatra. A marjánál ragadta meg, úgy terítette a földre – részletezi a Huffington Post. Az állatkert dolgozói nem kockáztatják tovább az együttélést, és különzárták egymástól a két állatot.



Heltai Gáspár: Az oroszlánról és majomról

„Az időben, mikoron az erős oroszlány királlyá tévé magát, hogy a több négylábú lelkes állatokon uralkodnék, jó hírnevet akara magának szörzeni az ő királyi birodalmának a kezdetiben, és eskivéssel fogadást tőn, hogy ennek utána elhadná a kegyetlenséget, és vérontástól megoltalmazná magát, meg sem sértené a lelkes állatokból egyiket is; hogy ugyan ártatlanul akarna élni. Egy idő múlva erősen kezde bánkódni az ő fogadása miatt, miérthogy meg nem másolhatja vala természetit, és okot kezde gondolni, melyből és mely miatt ismeg hozzájok férkőzhetnék, és megehetnék bennek. És midőn egyik lelkes állatot elejbe hítta volna, titkon megkérdi vala azt, mit ítílne az ő leheletiről? Bidös volna-é, avagy nem? Midőn a lelkes állat ezt felelé, hogy büdes volna: ottan hozzákapván, megszakasztja vala azt, és megészi vala. Ha kedig felelé, hogy nem volna büdes, így is megölé és megövé. Végre megkérdé a majmot, ha büdes volna a szája, avagy nem. És a majom felelé: „Nem büdes - úgymond -, hanem jeles és nemes illatja vagyon, mint egy jeles fahének és szekfűnek, és mintha temjéneztenek volna.”

Gyönyörködék az oroszlán a majomnak feleletiben, és akkoron nem bántá, hanem békösséggel elbocsátá. Midőn egynyíhány nap elmúlt volna, eszébe juta az oroszlánnak a majom, és müvelhogy okkal hozzája férne, ravaszságból beteggé téve magát. És midőn a doktorok és az orvosok meglátták és megítélték volna a vizeletét, és megtapogatták volna az első lábán a pulzust, megismerék, hogy semmi nyavalyája volna. És azt adák tanácsul néki, hogy gyönge étellel élne, és könnyen emésztő állatokat ennék, és ismeg vidámságot venne. Mondá ez okaért az oroszlán: „Igen ehetném majomhúst, mert azt még nem kóstoltam.” Ottan elkülde, és elhozatá a szegény majmot, és megövé azt, és nem használa a szegény majomnak, hogy annak előtte hízelködésből dicsírte vala az oroszlánnak leheletét, mostan kedig semmit nem vétett vala ellene.”

Heltai Gáspár további fabuláit itt találja meg.