Szomorú rekord San Antonióban

Fotó: Getty Images / Stephen Dunn

-

A San Antonio Spurs négy ponttal verte hosszabbításban az Oklahoma City Thundert, ezzel a negyvenedik hazai győzelmét aratta az NBA-ben, és beállította a Boston Celtics az 1985/1986-os rekordját. Most lehet csak szomorú, mert legutóbb kikapott otthon a Golden State-től. A mérkőzés legjobbja Kawhi Leonard volt, aki 26 pontjából hatot a ráadásban szerzett.


A Miami Heat közel került ahhoz, hogy a rájátszás első körében biztosítsa pályaelőnyét. Keleten négy csapat között kiélezett harc folyik a 3-6. helyekért, s ebben a küzdelemben tett komoly lépést a Heat azzal, miután 99-93-ra legyőzte a Detroit Pistonst.

Jelenleg, egy fordulóval az alapszakasz vége előtt, a Miami és az Atlanta Hawks 48 győzelemmel és 33 vereséggel áll a harmadik és negyedik pozícióban, míg a Boston Celtics és a Charlotte Hornets 47/34-gyel az ötödik és hatodik.

Nyugaton az első négy kiemelési pozíció már eldőlt, ugyanakkor a nyolcadik, utolsó rájátszást érő hely még kiadó: a nyolcadik Houston Rockets és a kilencedik Utah Jazz egyformán 40 győzelemmel és 41 vereséggel áll. Zárómeccsét előbbi a Sacramento Kingsszel, utóbbi pedig a Los Angeles Lakersszel vívja.

A Jazz-Lakers mérkőzésnek ezzel együtt nem a Utah küzdelme adja a különlegességét, hanem Kobe Bryant búcsúja. Az ötszörös NBA-bajnok sztárjátékos 20 éves profi karrierjét zárja le szerdán.

NBA, alapszakasz:
San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder 102-98 - hosszabbítás után
Indiana Pacers–New York Knicks 102-90
Detroit Pistons–Miami Heat 93-99
Toronto Raptors–Philadelphia 76ers 122-98
Los Angeles Clippers-Memphis Grizzlies - 110-84